750 ezer gyermek él szegénységben Magyarországon

Majdnem minden második gyermekes család él szegénységben – derül ki a Policy Agenda legújabb kutatásából. A 2017-es adatok szerint a falvakban a legmagasabb az arány.

Az ország harmada él szegénységben – ez a szomorú tény már a 2017-es adatokból is kiderült. Az iskolakezdés alkalmából, ami a családok számára különösen költséges időszak, a Policy Agency megvizsgálta, hogy a gyermekes családok esetében mekkora a létminimum alatti jövedelem. Sajnos ebben a társadalmi rétegben az adatok még elkeserítőbbek. Kiderült, hogy Magyarországon mintegy 750 ezer gyermek él szegénységben.

Mit is jelent a létminimum? Azt a jövedelmi-fogyasztási küszöbértéket, amelyet a „normális” életvitelhez szükségesnek állapítottak meg. Az ez alatti jövedelemmel rendelkező családok „abszolút szegény” besorolásba esnek. Ezen kívül, még beszélhetünk az úgynevezett társadalmi létminimumról: „Szerény fogyasztási szintet jelent, az alapvető szükségletek kielégítésén felül, racionális gazdálkodás mellett olyan javak és szolgáltatások fogyasztására nyújt lehetőséget, amelyek a gazdasági, társadalmi, kulturális fejlettség adott szintjén már tömegigénnyé váltak. Ez a minimum némi átcsoportosítási, tartaléklehetőséget is ad rendkívüli esetekre” – írja a Policy Agenda.

A statisztikai ügynökség vizsgálatai alapján a gyermekes családok esetében rendkívül magas a létminimum alatt tengődők aránya: az 1-2 gyerekes családok esetében 41 százaléka él teljes szegénységben, 3 gyermekes családoknál pedig kis híján a fele. Összességében elmondható, hogy a gyermekes családok 42 százaléka él a létminimum alatt a 2017-es adatok szerint.

Nagy a különbség az egyes településtípusokban élő családok között is. A fővárosban élőknél jóval alacsonyabb ez a szint, a 23 százalékuk sorolható be abszolút szegénynek. A falvakban lélő családoknál kiemelkedően magas a létminimum alatt élők száma, eléri az 54 százalékot.  A sokkoló adatok arra világítanak rá, hogy a létminimum szempontjából ez a társadalmi réteg a legkiszolgáltatottabb. Talán így már érthetőbbé válik, hogy a fiatal korosztály miért nem kapkodja el a családalapítást.  

A nyitókép illusztráció!

Megosztás