Nem jutnak topfocihoz a magyarok

Továbbra sincs megállapodás a TV2 Csoport és a meghatározó műsorterjesztő szolgáltatók között a Spíler 2 csatornáról, amin többek között a spanyol élvonal és Bajnokok Ligája összecsapásokat közvetítenek.

444.hu összeállítása szerint még hetekig nem is várható jelentős előrelépést, a lap számára küldött TV2-s válasz alapján pedig úgy tűnik, hogy a médiacég a szolgáltatókat okolja a késlekedésért.

Nem közeledtek az álláspontok a TV2 Csoport és a nagy műsorterjesztő szolgáltatók között a Spíler 2 ügy kapcsán, pedig a spanyol élvonal, a La Liga már az 5. fordulóhoz érkezett, jövő héten pedig a Bajnokok Ligája is elstartol. Egyelőre csak a szekszárdi székhelyű Tarr Kft. szolgáltatási területén, azon belül is csak az Extra csomagban érhető el a csatorna a 444.hu összeállítása szerint, a portál számításai alapján ez azt jelenti, hogy nagyjából néhány tízezer, nyugat-magyarországi néző követheti a meccseket a csatornán.

A 444.hu arra is rámutatott, hogy ezúttal az idő inkább a TV2 Csoportot sürgeti, ami a spanyol és BL meccsekért összesen nagyjából 11 millió eurót fizet évente, és ezt az összeget nyilván vissza akarják kapni a piacról. A DIGI-vel a komoly érdekellentét miatt – ennek a szolgáltatónak is vannak sportcsatornái – nem várható megállapodás, ráadásul a DIGI Sport megszerezte az olasz élvonal meccseit, pont a TV2 elől vitték el azt a csomagot. A leginkább a Telekommal várható megegyezés, de a szolgáltatónál nem nagyon kapkodnak a 444.hu összeállítása szerint, hogy mielőbb megszülessen az egyezség. A portál úgy tudja, a UPC-vel is vannak tárgyalások, de nem rendszeresek. Azonban, ha sikerült a TV2-nek megállapodni az egyik naggyal, akkor várhatóan a másik is követi majd.

Az NMHH júliusi televíziós gyorsjelentése szerint a DIGI 30,4 százalékos piaci részesedéssel bír, a Telekom 27,2, míg a UPC 25,9 százalékossal.

A 444.hu beszámolója szerint a TV2 a jövő héttől válságmegoldásként a Spíler 1-es csatornáján tűzi műsorra a Bajnokok Ligája-mérkőzéseket. Ez viszont azt jelenti, hogy a médiacég úgy fizetett ki az idei jogdíjért közel 4,5 millió eurót, hogy azért a szolgáltatóknak nem kell plusz pénzt fizetniük.

A Spíler péntek reggel azt is közölte oldalán, hogy hétvégén „ízelítőként” a La Liga Spíler 2-n leadott meccsei közül a Spíler 1-en is műsorra tűz négy összecsapást. Ideiglenesen ezzel csillapíthatják a rajongók dühét, de hosszabb távon ez nem jelent megoldást, mivel a Spíler 1-et már értékesítették, azon keresztül nem jut pénzéhez a vállalat.

A 444.hu megkeresésére a TV2 többek között azt reagálta, hogy „a kérdést fel lehetne tenni a szolgáltatóknak is, hogy vajon miért nem azokat a sportcsatornákat teszik be a kínálatukba, ahol a prémium tartalmak és a legnépszerűbb bajnokságok láthatók? Miért szolgáltatják továbbra is ugyanazon az áron az ügyfeleik felé azokat a csatornákat, melyeken már nincs a korábban biztosított tartalom?” A portál összeállítása szerint a TV2-nél úgy látják, hogy a szolgáltatókat terheli a felelősség a kialakult helyzetért, akik nem a nézői igényeket tartják szem előtt.

 

Megosztás