Saras eső eshet a hétvégén!

A hétvégén, különösen vasárnap jelentősebb mennyiségű szaharai eredetű por érkezhet Magyarország fölé – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteken Facebook-oldalán.

Mint megjegyezték: hétvégén, különösen vasárnap számíthatunk arra, hogy ez a por az esővel összekoszolhatja az autók karosszériáját, az ablakokat, illetve szerencsésebb esetben narancssárga naplementét is eredményezhet.

Amikor a dél, délnyugat felől érkező sivatagi por enyhe, nedves légtömeggel érkezik, saras esőt okoz, ugyanez téliesebb viszonyok között viszont vörösesre színezheti a hópelyheket, innen ered a „piros hó” kifejezés. A jelenség viszont közel sem olyan ritka, mint amire a mondás utal.

Az 1979-től 2011-ig terjedő időszak 23 teljes adatsorral rendelkező évében összesen 130 olyan eseményt tudtunk azonosítani, melyek során szaharai eredetű poranyag volt hazánk légkörében – írta az Élet és tudomány. Eszerint átlagosan néhány havonta valószínűsíthető egy-egy szaharai poros epizód. 

Az előrejelzés szerint pénteken délután az északkeleti, keleti tájakon is megszűnik a csapadék, majd késő délutántól, estétől elsősorban az északi országrészben elszórtan eső, zápor valószínű. Szombaton napközben már csak helyenként, késő délutántól a Nyugat-Dunántúlon viszont ismét egyre több helyen várható eső, zápor. Vasárnap többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, de eleinte északkeleten még kisüt nap. Majd nyugat felől egyre többfelé várható eső, zápor, de a Tiszántúlon csak délután, és csak néhol lehet csapadék.

 

 

Megosztás