Az orvosból lett festőművész színkavalkádja

Az impresszionista, majd expresszionista stílusban alkotó Domány Sándor a festészetben találta meg szenvedélyét: még orvosi karrierjét is felhagyta érte az egykor Nagyatádon is praktizáló festőművész.

Az ember aggyal és lélekkel alkot, és ez Sándor munkásságában ez különösen megmutatkozik – jellemezte a kiállítást megnyitó Mester Béla festőművész. Régi kapcsolatot ápolnak Domány Sándorral: a 90-es években mentoraként egyengette az akkor Siófokon praktizáló fül-orr-gégész első ecsetvonásait. Korábban két évet Nagyatádon is praktizált.

Mester Béla festőművész nyitotta meg a kiállítást
Mester Béla festőművész nyitotta meg a kiállítást

Sándor elmondta: gyermekkora óta foglalkoztatta őt a rajzolás, de csak felnőttként kezdett el komolyan festeni. Néhány év alatt teljesen magával ragadta az ecset és a festék varázsa, olyannyira, hogy végleg letette a sztetoszkópot és most már csak az alkotásnak szenteli minden idejét. – Ebben találtam örömöt. Úgy gondoltam, az élet túl rövid ahhoz, hogy ne azzal foglalkozzunk, amiben szenvedélyesek tudunk lenni – mondta Sándor. Volt már kiállítása Budapesten, Pécsen, sőt, még Firenzében is.

Olajfestményei expresszionista stílusban készültek
Olajfestményei expresszionista stílusban készültek

Sándor most Balatonfüreden él, így alkotásai között a Balaton, a víz és a hajók motívumai gyakran visszatérnek, valamint nagyon kedveli a mediterrán építészet és tájak világát. Mint mesélte, olajfestékkel kezdett alkotni, mára viszont már az akvarell technika érdekli jobban. – A vízfestéknél minden ecsetvonás a vásznon marad, nem lehet eltüntetni, kijavítani. Olajfestmények esetében nagyon sokat lehet rágódni, és kijavítani utólag a festmény egyes részeit. Az akvarellben viszont a hiba is a festmény része lesz, ügyesen kell bánni a vízfestékkel – magyarázta a művész. Mester Béla szerint munkásságában egyértelműen felismerhetők a technikai javulások és változások. Míg korábban főleg az impresszionizmus jellemezte alkotásait, mára egyre inkább az expresszionista, időnként szürrealista elemek fedezhetők fel képeiben. A szokatlan és élénk színhasználat megragadja a néző tekintetét.

 

Megosztás