Bertók László verseitől volt hangos Nagyatád

Már második alkalommal rendezték meg városunkban a Bertók László szavalóversenyt.
A Kossuth- és József Attila-díjas költőnknek szentelt délelőttön tizenegy versenyző mérte össze versmondó tehetségét.

Az indulók között nem csak nagyatádiak voltak, érkeztek versenyzők Ötvöskónyi, Gyékényes, Zalaegerszeg és Zákány településekről is. A rendezvény különlegessége, hogy még élő kortárs költő verseit hallhattuk. A költő idén nem tudott személyesen megjelenni. A 2018-as Príma Primissima díjátadón volt, ahol jelölték irodalmi kategóriában. A három tagú szakmai zsűrinek idén sem lesz könnyű a dolga. Minden vers a szavaló személyiségén keresztül egy-egy külön világot hozott elénk. 

Az eseményről készült videós összefoglalót hamarosan megmutatjuk. Addig is hallgassák meg az egyik versenyző szavalatában Bertók László Ellenséget, ellenségképet nekik című versét.

Megosztás