Családi nap a nagyatádi Csodaország Bölcsődében

Első alkalommal rendezték meg a nagyatádi Csodaország Bölcsődében a családi napot. A szülőket és csemetéiket több programmal várták a szervezők szombaton délután.

Az első bölcsis családi napot a zumbások nyitották meg táncukkal. Majd a kicsik nagy örömére a talpalávalót a Mintagyerek zenekar szolgáltatta délután. A precíz ugrókötél használatot pedig a Nagyatádi Kötélugró Klub tanoncai mutatták be az érdeklődőknek. Az izgő-mozgó gyerekek nem unatkoztak az eseményen: az ugrálóvárban, a csúszdákon és az udvari mászókákon játszhattak kedvükre kifulladásig. A hajtogatott lufik és lovaglás igencsak nagy slágernek bizonyultak a totyogók körében. A maradék energiáikat pedig a „csiri-biri” tornán mozoghatták le a lurkók. A helyi rendőrök, mentősök és a tűzoltók jóvoltából pedig megnézhették a gyerekek a megkülönböztető jelzésű járműveket. A városból több vállalkozó, illetve a szülők is támogatták a rendezvényt. A felajánlók száma több mint 70 volt, akik elsősorban tombolatárgyakkal és ingyenes programokkal segítetettek. Az eseményt közösségépítő jelleggel szervezték a szülők és a gondozók. A nap sikerét mi sem bizonyítja jobban, hogy szinte az összes bölcsis gyermek családostul részt vett a rendezvényen. Az összegyűlt támogatást az intézmény a gyereknapi programok színesítésére és a kreatív foglalkozások eszközbeszerzéseire fordítja majd.

Képek: Haris Laszloné és Szőke Viktória

Megosztás