Döntetlent játszott a hétvégén RKC női felnőtt csapatunk

Izgalmas mérkőzésen felnőtt női csapatunk döntetlent játszott a Pázmánddal. Az őszi szezonban még vereséggel zárult ezzel az együttessel a mérkőzés. Ám a hazai pálya meghozta a lányok szerencséjét.

Az őszi fordulóban 32-27-re kaptunk ki a pázmándi csapattól. Most mindenképpen a revans volt a cél, illetve a pontszerzés. A szombati mérkőzésen szép számban összegyűlt hazai közönség előtt rendkívül izgalmas mérkőzést játszott felnőtt csapatunk. Bár a meccs elején 6 gólra elhúzó ellenfelet nehéz volt utolérni, de a kemény küzdés eredményeként végül egy gólos különbséggel mentünk pihenni a szünetben. A második félidő elején mi voltunk jobbak, öt gólos különbséget is tudtunk produkálni, de a Gárdony-Pázmándnak sikerült ezt ledarálnia. A mérkőzés végén fej-fej mellett haladt a két fáradt csapat, és az utolsó pillanatig nyitott mérkőzés végül döntetlennel zárult. (RKC – Gárdony-Pázmánd NKK félidő: 13-14, végeredmény: 28-28)

Igazságos döntetlen született a mérkőzésen! Az első játékrészben az ellenfél, a másodikban az RKC női csapata volt jobb. Az őszi nagyarányú vereségért szerettünk volna visszavágni, ám az első félidőben benn maradtunk az öltözőben. Kiemelném Szalai Evelin és Nagy Renáta teljesítményét: a kapuvédő és a jobb átlövő igen jó formát mutatott. Kis lépésekkel haladunk előre, illetve készülünk a Dorog elleni, fontos találkozóra – nyilatkozta Katona Sándor vezetőedző.

Olyannyira fontos a találkozó, hogyha most meg tudjuk ismételni az őszi eredményt (40-33-ra nyertünk ellenük), akkor akár két hellyel is előrébb menetelhetünk a tabellán. Jelenleg a 9. helyen állunk, a Dorog mögöttünk van két ponttal, előttünk pedig a Pénzügyőr SE és a Gárdony-Pázmánd egy ponttal – akikre most nehéz ellenfelek várnak. Következő hazai mérkőzésünk április 11-én csütörtökön 17 órától lesz a városi sportcsarnokban, akkor a Győri Audi ETO KC U19 csapata látogat hozzánk – olvasható az RKC oldalán.

 

Megosztás