Felsőoktatási ösztöndíjra pályázhatnak

Ismét pályázhatnak felsőoktatási ösztöndíjra a kilenc Rinya menti településen élő nappali tagozatos hallgatók. Erre a félévre tizennégyen kaphatnak 48 ezer forintot.

Nagyatád Város Önkormányzata a „Rinya menti közösség az emberekért” című program keretében hirdet ösztöndíj pályázatot a 2018/2019. tanév tavaszi félévére a felsőoktatásban tanulók részére.

Az ösztöndíj azokat – a programban résztvevő Rinyamenti településeken legalább egy éve lakóhellyel rendelkező – nappali tagozatos hallgatókat támogatja, akik a pályázati kiírásban meghatározott hiányszakmák valamelyikének megszerzését biztosító felsőoktatási intézményben tanulnak első diplomájuk megszerzése érdekében. A felsőoktatási ösztöndíj pályázatot a projekt ideje alatt most hirdetik meg másodszor. Először az őszi félévre tízen kaptak ösztöndíjat. A hallgatóknak még két alkalommal lesz lehetőségük pályázat benyújtására. Az ösztöndíj elbírálása tanulmányi eredmény alapján történik. Most 14-en részesülhetnek ösztöndíjban.

A pályázatokat 2019. március 4., hétfő 16 óráig lehet benyújtani. További információ itt található.

(A nyitókép illusztráció)

 

Megosztás