Futással búcsúztatták az óévet

Minden év utolsó napján a déli harangszó jelére rajtol el a szilveszteri futóparti. A több, mint 10 éves hagyományt a mai napig ápolják a nagyatádiak: csaknem 50-en húztak futócipőt idén is.

A „partizók” fél órával a déli harangszó előtt futóruhában gyülekeztek a Széchényi parkban. Már a szervezők sem emlékeznek, mikor volt az első futóparti, annyi bizonyos, hogy minden évben várják azokat, akik az év utolsó napján is akarnak egy keveset kocogni. A parkot körbefutva összesen 600 métert lehet megtenni, minden nevező maga dönthette el, hogy ezt egyszer, kétszer, háromszor, négyszer vagy ötször akarja teljesíteni. 11:45-kor rajtolt az első futam, de ez még csak az ovisoké volt, és csak egy rövidebb, 200 méteres kört kellett futniuk, többen szülői kíséret mellett. 

A többi felnőtt megvárta a déli harangszót, ekkor rajtolt el a színkavalkádos szilveszteri futóparti. A szurkolók sípokkal és dudaszóval biztatták a versenyzőket. A futam lényege tulajdonképpen szimbolikus: a versenyzők futással hagyják hátra az óévet, és lépnek – azaz szaladnak – az új esztendő felé.

A célbaérkezők szaloncukrot és meleg teát kaptak. Miután kiürült a futópálya, a hagyományos tombolasorsolással záródott a parti. Minden résztvevő kapott szelvényt, melyért cserébe a szerencsés kihúzottak kisebb-nagyobb ajándékokat vehettek át. Az első szelvényt városunk polgármestere, Ormai István húzta ki, aki maga is részt vett a futóversenyen. 

Tombolaszelvény átvételével nevezetek be a futók
Tombolaszelvény átvételével nevezetek be a futók
11:45-kor rajtolt az ovis futam
11:45-kor rajtolt az ovis futam
A déli harangszóval elrajtolt a szilveszteri futóparti
A déli harangszóval elrajtolt a szilveszteri futóparti
A polgármester sorsolta ki az első ajándékot
A polgármester sorsolta ki az első ajándékot
Megosztás