Keringőtől a tangóig: társastánc tanfolyam Nagyatádon

Tíz világhírű táncból kaphatnak ízelítőt a lelkes jelentkezők. Első alkalommal összesen 16 pár angol keringőzött a kulturális központ színháztermében. A tervek szerint még hat alkalomra várják a parkett leendő ördögeit.

Akár a standard, akár a latin táncok szerelmesei legyünk, kihagyhatatlan ajánlattal várják az érdeklődőket a kulturális központba péntek esténként!

A hét alkalmasra tervezett órasorozat esélyt kínál azok számára, akiknek eddig nem adatott lehetőségük, hogy megismerkedjenek a világhírű táncok lépéseivel. De azok is próbára tehetik magukat, akik korábban is találkoztak már ezekkel a stílusokkal. Az oktatás során 10 táncból kaphatnak ízelítőt a mozgásra vágyók. Első alkalommal az angolkeringő alapjait gyakorolták. De nem maradhat ki a sorból például a bécsi keringő, a tangó vagy a csacsacsa sem. A foglalkozásokat Berkes Sándor, modern társastánc-pedagógus és diplomás tánctanár tartja. A hét alkalmas képzés összesen 7000 forintos áron érhető el.

A jó hangulatú első foglalkozáson a szinte minden korosztály képviselői jelen voltat. Harminckét résztvevő, vagyis 16 pár igyekezett elsajátítani az első lépéseket. A kezdeti feszélyezettség gyorsan felengedett. Az óra végére mindenki feloldódva keringett a színpadon: a legtöbben kellemes élményekkel, mosollyal az arcán tértek haza, és egy ígérettel, miszerint a következő alkalommal is biztosan el fog jönni.

Amennyiben olvasóink érdeklődését felkeltette a tanfolyam, még nem késő csatlakozni! Azonban annak, aki nem tud a következő alkalomhoz csatlakozni, érdemes megvárnia a következő turnust. Részletekkel kapcsolatban érdeklődjenek bátran a Kulturális Központban!

Megosztás