Készül a bajnokság folytatására az NFC

Ma kezdte újra edzéseit a Nagyatádi Futball Club. Nehéz szezont tudhatnak maguk mögött: zsúfolt versenynaptárt követtek, több covidos megbetegedés is volt. Jelenleg a tabella utolsó helyén zár csapatunk az NB III-ban.

Újra a gyepen rúgják a bőrt a nagyatádi játékosok: a mai nappal kezdetét vette az intenzív edzésprogram, mellyel a tavaszi szezonra készülnek a fiúk: február 28-án játsszák az első meccsüket a Ménfőcsanak csapata ellen. Kevés pihenőnapot tartanak: hétfőtől szombatig tartó edzésprogramot írt elő az edző.

Az NFC az NB III-as bajnokságban jelenleg a tabella utolsó helyén áll egy győztes és egy döntetlen meccsel, összesen 6 ponttal.

A helyezés tükrözi a valóságot, de a pontok nem – magyarázta a vezetőedző, Papp Zoltán. – Egyebek között azért sem, mert november végén játszottunk utoljára, azóta több csapattagunk is megbetegedett, ezért a négy utolsó meccsünket el kellett halasztani – megállapodás híján pedig az MLSZ az ellenfél csapatoknak ítélt 3-3 pontot az elmaradt mérkőzésekre.

Az NFC játékosainak emellett még szokatlan is volt az új osztály, a bajnokság előtt mindössze három héttel derült ki, hogy csapatunk részt vesz az NB III-ban. A felkérést elfogadták, és a vele járó nehézségeket is vállalta a csapat.

– Számítottunk rá, hogy nagyon erős, nívós mezőnyben játszunk – mondta az edző. – Sok szempontból hátrányban vagyunk hozzájuk képest, nehezen tudjuk felvenni a versenyt például egy megyeszékhellyel szemben: más a költségvetésünk, máshol tudunk edzeni – a bajnokság szinte összes csapatának van nagyméretű műfüves pályája, amin bármilyen időben lehet edzeni, nekünk nincs. És nyilván az ellenfelek is nagyobb kihívást jelentenek, tanuljuk még azt a futballt, ami ebben az osztályban van, szokjuk a színvonalat.

Edzésre készül a csapat
Edzésre készül a csapat

A csapat a nehézségek ellenére jól kezdte a szezont, az edző szerint az 5-7. fordulóig a várt eredményeket hozták a fiúk, ekkor sikerült egy döntetlen meccs és egy győzelem is a Szabadkikötő ellen. Ám ezt követően már nagyon zsúfolttá vált a versenynaptár.

Volt olyan időszak, amikor a meccsek egymás után 3-4 naponta voltak megtartva: szerda-vasárnap-szerda-vasárnap folyamatosan. Augusztus 2. és szeptember 9. között lejátszottunk 10 mérkőzést és egy kupameccset, nem csoda, ha kicsit besokalltunk, fárasztó volt – mondta az edző. 

Az edzések újrakezdésével most a cél az, hogy a bajnokság végéig kicsit szebbítsenek a pontokon, és hogy a jövő évi megyei bajnokságra megerősödjön a csapat.

Megpróbálunk tisztességesen felkészülni a tavaszi idényre, be akarjuk bizonyítani, hogy igenis több pontot tudunk szerezni. Játékosállományban nem lesz nagy változás, és abban reménykedünk, hogy  a covid is elkerül bennünket – fejezte ki reményeit Papp Zoltán. 

Megosztás