Utazó bűnözőkre csaptak le Nagyatádon

Parkoló járművekből lopott készpénzt több millió forint értékben az a két férfi, akiket Nagyatád határában fogtak el egy összehangolt akció keretében a rendőrök. Fél éve fosztogatták a kocsikat főleg a nagyvárosokban.

Olvasóink tegnapelőtt, azaz április 9-én jelezték: autós üldözés tanúi voltak Nagyatád határában, a Segesd felé vezető 68-as út előtti körforgalom közelében. Kollégáink azonnal a helyszínre siettek, ahol éppen a helyszíni szemle folyt. Az ott tartózkodó nyomozók természetesen nem nyilatkoztak. Telefonon érdeklődtünk, így derült ki, hogy az ügyben a Fejér megyei rendőrség az illetékes. A rendőrség nagyatádi munkatársai csak közreműködtek a helyszínen. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztályán azt ígérték, hamarosan tájékoztatnak bennünket az ügyben.

Ma érkezett meg a tájékoztatás.

Eszerint a székesfehérvári rendőrök összehangolt akcióban fogták el, majd vették őrizetbe azt a két férfit, akik a megalapozott gyanú szerint Fejér, Vas, Pest és Somogy megyében parkoló járművekből készpénzt tulajdonítottak el több millió forint értékben.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság és a Székesfehérvári Rendőrkapitányság munkatársai 2019. április 9-én délben Nagyatád külterületén elfogták a 23 éves G. Máriót és a 32 éves V. Krisztiánt.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak 2018 októberétől gépkocsival közlekedve, szervezetten, az ország különböző pontjain, zömmel nagyvárosi ipari parkokban és jellemzően a délelőtti órákban csukott, de nem zárt teherautókból és személygépkocsikból készpénzt vittek el. Valamennyi esetben a pénztárcát a járműben hagyták és annak ajtaját visszacsukták avégett, hogy a sértett minél később észlelje a bűncselekményt.

A több hónapig tartó nyomozási munka eredményeként a rendőrök azonosították és összehangolt rendőri akció keretében Nagyatád külterületén elfogták a két férfit. Őket a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra előállították és őrizetbe vételük mellett gyanúsítottként kihallgatták.   

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nagyobb értékre, üzletszerűen elkövetett lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt folyamatban lévő eljárásban 2019. április 10-én előterjesztést tett a gyanúsítottak letartóztatásának indítványozására. 

Megosztás