Vénülő vidék: Ahol az erdei gomba a fizetőeszköz

Itt a régi időkben 300 birka, 80 tehén, lovak, disznóhizlalda, miden volt. Ma meg… ha nincs autód, marad a közmunka. Erre a madarak járnak, nem a buszok. Már kút sincs az udvarban: elszívta a vizet az olasz erdeje.

Akadnak vidékek, ahol az összetört idő egy-egy szilánkja ott maradt. A napok csupán ismétlődnek. Az elfeledett tájakon minden csak emlékeztet: egykor termékeny földekre, virágzó gazdaságokra, nyüzsgő életre. A jövendő itt ismeretlen. Új riportsorozat indult az Atádhíren. A múltban felejtett vidékek egyszerű embereiről. Mesélnek a fotók és a szavaik. Ez a második rész.

Rinyabesenyő, szeptember közepe. A falunak sajátos mikroklímája van: 4 fokkal hűvösebb itt a levegő, mint a közeli városban. Tiszta, nehéz a levegő. A falut körbeveszi az erdő. És bezárja. Zsáktelepülés: erre a madarak járnak, nem a buszok. Naponta három járat indul: kettő reggel, egyik az iskolabusz, majd délután négykor még egy. Akinek nincs autója, „beragad” a településen. Neki marad a közfoglalkoztatás.

A tenyerében van az erdő

A falu döntő többsége cigány. Ők főként az erdőben keresik meg a mellékest. Idény közben a közmunkások is később kezdik a munkát, fél kilenckor kell jelentkezniük. Rinyabesenyő legöregebbje Fenyvesi József. Itt született, lassan 50 éve házas, két gyermek édesapja, és persze nagypapa. Józsi bácsi a falu élő legendája: ő ért „gombanyelven” a legjobban. Az erdei gomba pedig ezen a településen szinte fizetőeszköz. Józsi bácsinak a tenyerében van az erdő, ő akkor is tudja, hol kell keresni annak kincseit, amikor mások már rég feladják.

Nemrég elveszett. Az emberek azt hitték, végleg elragadta az erdő és az idő. Agyvérzése volt a nyáron, ez egy hét kórházra és két hónap otthon maradásra ítélte. De amint úgy érezte, eleget pihent, és a teste készen áll, útnak indult. Keresték mindenhol, végül az erdőben bukkantak rá. Józsi bácsi minden áldott nap kint barangol. Nincs szabadnap. Hajnalban kel, és megy, amíg bírja.

Ezerért veszik át, négyezerért adják el

Feleségével él egy egyszerű házban. Az udvarban tyúkól, egy-két diófa. Ott ülnek, beszélgetnek, Mária néni közben az aznap szedett gombát dolgozza fel. A szebb vargányák külön kosárba kerülnek, a többit felszeleteli. Kiszárítják majd, úgy többet ér. Egy kiló szárított fűszer 12 kiló friss gombából lesz. Ez utóbbinak az ára 800 forinttól 1200 forint terjed, míg a szárított kilója 30 ezer forint. De ez sem talált pénz, rengeteg munka van vele. Heteken keresztül mozgatni kell, hogy nehogy idő előtt bepenészedjen. A faluban hivatalos gombavizsgáló nincs. Volt, de már régen meghalt, a helyére nem került senki. A városból érkezik a felvásárló, nagy tételben veszi át a gombát. Az itteni erdő kincse kerül a pécsi és a budapesti piacra, ahol egy kiló gomba ára már 4 ezer forint.

Régen a cigányok is dolgozhattak

– A mi családunk volt az első, aki a telepről beköltözött a faluba, még hatvanban – kezdi a történetet Józsi bácsi. – A fater volt a pásztor, volt vagy háromszáz birka a faluban. Gazdag falu volt. Itt a régi időkben 80 tehén, lovak, disznóhizlalda, miden volt. Mindenki a téeszben dolgozott. A cigányok is. Megnézték az embert, akinek nem tetszett a pofája, azt nem vették fel. De aki akart, az tudott is dolgozni. A legtöbben az erdőben kaptak munkát, mentek fát vágni. Aki az egyik nap nem ment, azért másnap jött a rendőr. A kommunista világban jobb volt az élet. Ma meg… akinek nincs autója, annak marad a közmunka.

A házaspár mindkét gyermeke a közeli településen talált munkát, hajnali háromkor kelnek. Az idősek szerint, ha lenne lehetőségük, mennének külföldre, ahogy már az egyik unokájuk is kint van.

– 1985-ben lett vége a téesznek, utána mindenki itt hagyta a házát. Addig nekünk is voltak még marháink is. Most meg már nincs semmi. Nincs miből tartani, kevés a pénz, drága az eleség, a táp. Régen kaptunk a téeszből kukoricát, lucernát meg krumplit. Termeltünk itthon is, volt annyi plusz, hogy el is adtam. Ma már kút sincs az udvarban. Látja ott azt az erdőt? – mutat a kert végébe. – Ott van a gond, az olasz erdeje, miatta nincs víz a kútban, elszívta.

A téesz megszűnése után Józsi bácsi Nagyatádra került, 13 éven keresztül dolgozott – ahogy ő mondja – a költségvetésnek, vagyis a városgondnokságnál helyezkedett el. Virágot ültettek.

– Akkor nem lehetett ám otthon maradni, segélyeken meg mit tudom én. Jobb volt az a világ, nem kaptunk akkor olyan nagy fizetéseket, de volt értéke a pénznek. 3 ezer forinttal bementem Atádra, ettem, ittam, ruházkodtam, mindent csináltam. Már fasza gyerek voltam, ha volt 3 ezer forintom. Az már pénz volt. Ma meg innen mindenki menne. Most a pénzünk kevesebb, a mamának a nyugdíja 22 ezer forint, de ő mindig kevesebbet kapott. Nekem meg 84 ezer forint. De ez elég kevés, ezért is gombázok.

Reggelente csapatostul rontanak az erdőre

Másnap reggel negyed hatra beszéljük meg az újabb találkozót. Hajnalban csak egy-két kutya ugat az érkezésemre a kihalt faluban. Köd van, Mária néni tűnik fel a házak között. Józsi bácsi biciklivel érkezik, ugyan ő maga már nem teker, de legalább a vödröt a kerékpár elcipeli. Ennyivel is könnyebb.

Az Árpád erdőbe megyünk. Ahogy itt mindennek, ennek is megvan a története: a falu utolsó háza egy bizonyos Árpádé volt, aki ugyan már legalább hatvan éve nem él, a háza is az összeomlás szélén áll, de az erdő még viseli a nevét. Józsi bácsi lankadatlanul lépeget, követni is nehéz, a hajnal első sugarait már egy kidőlt fán várja meg. Én semmit sem látok a sötétben, az ő vödre már szépen kezd megtelni.

– Anyámtól és apámtól tanultam meg mindent, együtt jártuk az erdőt. Ennek már több mint fél évszázada.

Sok évtizedes tapasztalattal tudja, melyik fa mellett kell keresni a vargányát. Az erdő hat óra felé feléled: gyalogosan, biciklivel, motorral, autóval, önállóan és csapatostul nyomulnak be a sűrűbe. Mindenhonnan zörejek, kiabálás, motorzaj hallik. Józsi bácsitól elbúcsúzom, ő tovább kutat, vannak titkos helyei, amit nem szívesen mutatna meg. Na meg, az a 12 kilométer gyalogosan lehet, nekem sok lenne.

Ahol a birkák családtagok

– Úgy indult ez a birkatenyészet, hogy a gyerek elment gombázni, az erdőben volt egy nyáj, ellettek az állatok, aztán amikor elvitték az egészet, egy itt maradt, a Gina. A gyerek meg hazahozta. Úgy szoptattuk cumisüvegből. Olyan kicsi volt. Az erdész úrtól kértünk kecsketejet. Úgy ment a gyerek után, mint a puli kutya – meséli Bogdán Mária. Egy kis háztáji gazdaságuk van a falu elején.

– Aztán vettük a Tulkot meg Juliskát. A Negró meg megellett, de azt túletettük, megrepedt a bele, el is pusztult – folytatja a férj, Orsós József.

Náluk a birkák szinte családtagok, neve is van mindegyiknek, ami tükrözi a személyiségüket: Tulok, Juliska, Zénó, Tökfej, Feka, Foltos, Pehely, Szutyok, Malek, Rozi.

Napiba dolgoznak

A házaspárnak négy gyermeke van. Közölük ketten már dolgoznak, alkalmi munkát végeznek az erdőben: fát vágnak, adaptereznek (bozótost nyírnak, nyiladékokat tisztítanak). Nekik is, ahogy szüleiknek, csak általános iskolai végzettségük van. Ahogy Mária mondja, nem volt pénz taníttatni őket: – Ruha, bejárás, kaja, tanszer, nincs erre nekünk pénzünk. A srácok napiba dolgoznak, 5 ezer forint, ami a nap végén a zsebükben landol. Persze, ha van munka.

Mária és József összesen 96 ezer forintot kap. Ennek nagy része szociális alapon jár. A feleség háztartásbeli, ő látja el az állatokat, és neveli a gyerekeket. József dolgozott, majd egy rossz emelést követően a gerince lesérült, azóta ő is csak alkalmi munkákból él.

– Az ember is elmenne dolgozni döntőbe (favágás), de elég egy rossz lépés, és vége. Nem bírja. Műtét előtt áll, szét van csúszva a csontja, fogadnék neki orvost, de nincs miből, most kivárjuk – mondja Mária. – Amikor Marcaliban dolgozott, az sem volt egyszerű, hajnali fél 4-kor elment biciklivel Lábodra, ott vette fel a busz, délután négyre ért vissza, ha reggeles volt. Ez hosszú távon nem volt jó, fél órám nem volt beszélni vele az itthoniakat. A szegénységet nem lehet letagadni, mert az van, 96 ezer forintból élünk, meg ami jön a gombából most meg majd a makkból. Az idén amikor tényleg nekiálltunk szedni a gombát, akkor nem vették. Idén nem volt ára, a végén már levitték 500 forintra.

Szedik, amit vesznek tőlük

József az udvaron éppen a család kocsiját szereli. A vízpumpa ment benne tönkre. Mindent ő maga javít a kocsin. Az autóra nagy szükségük van. Azzal járnak gombát, makkot, fát szedni. Anélkül még ennyi sem lenne. Napi szinten élnek. Most éppen a makkgyűjtésből: 70 forintért veszik át tőlük kilóját (erdőtelepítésre használják). Ebből a pénzből főznek és takarmányoznak. Nemrég vettek 7 köbméter fát – 63 ezer forintba került.

– Szegény embert még a fa is húzza, de ha elmennék az erdőbe, hogy hozzak be egy kicsit, mindjárt jönne a rendőrség. De élelmes az ember, meg kell fogni mindent, ami adódik. Amit vesznek, azt szedjük, ebből élünk.

 

Megosztás