Vénülő vidék III. rész: Miska, neked nincs semmid, de nálad van a boldogság

A helyiek Pörgyésnek hívják. A somogyi tájszólással pörgyének ejtett perje egy fűféle gyomnövény. Ha regényben szerepelne, azt mondanánk, beszélő név: hely a magyar ugar zugában, a világ végén, ahol csak gaz burjánzik.

Akadnak vidékek, ahol az összetört idő egy-egy szilánkja ott maradt. A napok csupán ismétlődnek. Az elfeledett tájakon minden csak emlékeztet: egykor termékeny földekre, virágzó gazdaságokra, nyüzsgő életre. A jövendő itt ismeretlen. Új riportsorozat indult az Atádhíren. A múltban felejtett vidékek egyszerű embereiről. Mesélnek a fotók és a szavaik. Ez a harmadik rész.

Rinya
Rinya

Bakháza Nagyatádtól 15 kilométerre fekszik. A faluba vezető utat a Rinya szeli át, és az erdő öleli körbe. Bakháza zsáktelepülés, alig kétszáz ember lakja, közigazgatásilag Háromfához tartozik. A temető utáni utca a Petőfi. Valamikor szerves része volt a településnek, ma már nem az. Szilárd burkolatú út nem vezet ide. A helyiek Pörgyésnek hívják. A somogyi tájszólással pörgyének ejtett perje egyébként egy fűféle gyomnövény. Ha regényben szerepelne, azt mondanánk, beszélő név: hely a magyar ugar egyik zugában, a világ végén, ahol csak a gaz burjánzik. Valamikor tízegynéhány ház is volt itt, de a régiek elmentek vagy meghaltak, mára szinte nyomuk sem maradt.

Pörgyés
Pörgyés

Csak a Rinya és az erdő maradt

Ma három ház áll és egy lakókocsi. Ezeket egy család lakja. Renátáék négyen, a szomszédjukban Renáta férjének testvére, a másikban Renáta anyósa, a lakókocsiban pedig Klári és Lajos, a férj öccse. A négy család története összeforr, beszélnek lovakról, állatokról, egy kis háztájiról, valamikori jólétről, aminek a helyén csak a Rinya és az erdő maradt.

Október utolsó napja, este a hőmérséklet már 10 fok alatt van. Az erdőből beúszik a köd a házak közé. Ősz végén már nehezen járható az út személyatóval, mert kijárta az a számtalan tehergépkocsi, amiket az erdők kitermeléséhez használtak. Fűteni kell, a kéményekből füst száll fel.

Szocpolház vezetékes víz nélkül

 Vezetékes víz nincs a házban
Vezetékes víz nincs a házban

Renáta, a párja és négy gyermeke él az egyik házban. Az épület az elmúlt évtized végén készült, úgynevezett szocpolház. A konyha fogadja benne a látogatót. A tervek szerint ez az előtér lett volna, innen nyílnak a szobák, kettőben a felnőttek és a gyerekek élnek, a harmadik lakója olykor változik. Nagy a család, s néha akad, akinek ideglenes szállásra van szüksége, ha a szükség úgy hozza. A konyhában sparhelt, azon készül a vacsora, ott melegítik a vizet a mosdáshoz, mosogatáshoz.

Lebontották a régi házunk, ijesztő volt, arra gondoltam, mi lesz akkor, ha nem készül el. Mi lenne velünk? Az anyósomnál laktunk egy szobában. Féltem, csak úgy maradunk, ház nélkül – kezdi történetüket Renáta. – 85-ös vagyok, van négy gyerek, kettő iskolás, egy ovis, a negyedik meg még itt – mutat a pocakjára (Renáta az ötödik gyerekkel napjainkban 4. hónapban jár)

A konyhában ülünk le, Renáta férje bent alszik a szobában, reggeltől kint volt az erdőn. A helyiségben régi, elhasználódott bútorok, újakra nem lesz pénz mostanában. Az épület két és fél hónap alatt készült el, egy erre szakosodott vállalkozó építette. Ő intézet mindent. Vezetékes víz nincs a házban, a 4.6 milliós költségvetésbe már nem fért bele. De a család elégedett a munkával, nem éltek panasszal.

Anya: közkút, másnaponta mozgóbolt 

Igaz, az emésztő teteje beszakadt, így az nem használható – mondja Renáta –, de más baj nem volt. Pénz meg nincsen megjavítani, a vezetékes víz meg csak álom. Az utcán van egy közkút, onnan hordjuk be vizet, nemcsak mi, a többiek is. A város messze van, közlekedni nem lehet. Itt marad a közmunka, nyolc embert alkalmaznak, nem többet. A többség beteg, nem is dolgozhatna igazán, de ha még akarna, akkor sem tudna hol. Párom is beteg, de az erdőn dolgozik.

Minden második nap bejön a mozgóbolt, lehet vásárolni, nem olcsó, de legalább van. A gyerekekért reggel jön az iskolabusz. A kicsik Taranyba járnak, ott van óvoda és iskola hatodikig. Az utolsó két osztályt már Nagyatádon végzik.

Fiú: a Rinyán szeretek, ott mindig csend van

Szilárd, Renátáék legidősebb fia, öt óra környékén megérkezik a Rinyáról. Amikor teheti, horgászik, iskola után gyakran egyből a patakra megy. Ha nem, segít az édesapjának az erdőben. A fiú 13 éves.

Megszoktam a várost, de nem tudnék ott élni – mondja. – Itt az erdő, bármerre nézek, csakis fa van. Szakmát még nem tudom, akarok-e tanulni, nem valami jól megy a tanulás, de nem is rosszul, inkább hármas, mint kettes, de még nem tudom, hogyan lesz.

Szilárd a kútról hoz vizet, komótosan előkészül a halpucoláshoz, látszik, gyakorlata van benne. Előkerül egy asztal, szivaccsal letörli, a halakat egyenként még egysze átmossa, majd nekilát. Felmetszi a hal hasát, a belsőségek egy külön vödörbe kerülnek, a fejét is elválasztja a törzsétől.

Ezek most kicsik, de fogtam már jó három-négy kilós csukát is. Igazi nehézség a halpucolás, de azért szeretem. Szeretek lent lenni, a Rinyán, ott mindig csend van.

Apa: kijártam a hat osztályt, magamnak csak kettőt adnék meg

Renáta párja húsz évvel idősebb nála. Mihálynak asztmája van. Eddig mindig az erdőn kereste a kenyerét. Jelenleg is egy erdészeti vállalkozónál dolgozik.

Soha nem volt egyszerű, a szüleim még vándoroltak, ott éltünk, ahol volt munka – emlékezik Mihály. – Teheneket, disznókat őriztünk, hát, ilyen kanászok meg csordások voltunk. Mint az a Bendegúz, tudod, az Indul a bakterházból. 11 éves koromig nem jártam iskolába, akkor kerültem Somogyvárra, az otthonba. Kijártam a hat osztályt, magamnak csak kettőt adnék meg. Éppen tudok írni meg olvasni. A szegénység a romáknál mindenhol ott van, nehezen kapunk munkát. Ilyen nyomorúság és szegénység nem biztos, hogy másutt van, mint erre.

Mihály a múltban él, és a jövőbe tekint: más, könnyebb életet szeretne a gyerekeinek. A kicsik az előtérben játszanak, rosszalkodnak, az édesapjuk dorgálja őket: – Ne légy olyan hülye, mint apád!

Nekem ő már a második asszonyom, az előző családomban is van öt gyerek. Ebből csak kettő lány. Nem mondom azt, hogy nem lennék boldog, ha többünk lenne, de nem vagyok benne biztos, hogy az ilyen boldogság lenne, mint ebben a szegénységben. Az ember itt van a családjával, nagyon sokan vannak, akiknek több van, mégsem boldogok.
Hát, volt olyan, emlékszel, hogy egy Mikuláskor az Ottó jött. Az egy milliomos ember – veszi át a szót Renáta. – A gyerek éppen evett egy mandarint, és azt elfelezte az apjával. Ottó majdnem elsírta magát, és azt mondta: Miska, neked nincs semmid, de nálad van a boldogság, mert ezt nekem a gyerekeim nem tennék meg.

Vaskályha a lakókocsiban: az otthon melege

Lajos és Klári
Lajos és Klári

Amikor jöttél, akkor raktuk le a melót – mondja Klári. – Kint dolgozunk az erdőn mi is.

Sötétedik, az utat két lámpa világítja meg, megközelíthető a lakókocsi, ahol Lajos és Klári él már öt éve. Egy beszerkesztett ágy szivaccsal, egy kopott íróasztal, ami a konyha szerepét látja el, és egy fatüzelésű vaskályha. Semmi szigetelés, mostanra a belső kárpit teljesen kikopott, a padló is rohadásnak indult. Nem nyaralásra használják, otthont ad két embernek, de éltek itt többen is: Kláriék és az ötből két gyerek. Három gyereküket örökbe fogadták, kettő állami gondozásban.

Kláriéknak korábban mindenük megvolt, autó, motorkerékpár, megtakarítás, ház. Akkor munka is volt, állandó. De ez már 15 éve volt, csak a szép emlékek maradtak meg. Öt éve még akadt egy szoba, az otthonosabb volt, mint a lakókocsi. Lajos édesanyja adta ki a háza egyik szobáját a fiának. Azt csak Isten tudja, miért került ki a család a lakókocsiba. Először csak ideglenes megoldás volt. Mára állandósult. Klári októberben még azt mondta, decemberben már lesz házuk, vagy valami megoldás. Ám a decemberrel csak a hideg jött meg: maradt a szigetelés nélküli lakókocsi, benne ők és a mínusz 10 fok. Éjjel csak a parázs adja a meleget, amikor leég, percek alatt veszi körbe a párt a kegyetlen, szúrós levegő. Dunyha alá bújva várják a hajnalt, az a megváltás, a menekülés a megfagyás elől.

Egy havi munka 10 köbméter fáért

A család ott van mellettük, ők sincsenek sokkal jobb helyzetben, próbálnak egymásnak segíteni. Decemberben egyik alakommal Lajosék fát kugliztak, majd pakolták fel a biciklire, és vitték át Lajos egy másik településen élő beteg rokonához. Lajosék is segíteni próbálnak azon, akiknek még náluk is kevesebb jutott. Ők is az erdőn dolgoznak, hol készpénzben, hol fával fizetik ki őket. Munka van bőven, 10 köbméter fáért dolgoznak majdnem egy hónapot. Ez a fizetség.

S hogy számukra mi kellene a boldogsághoz? Lajos: „Nincs, nincs boldogság, mert nincs munka.” Klári: „Nincs, mert elvitték a gyerekeket.”

Megosztás