Eltörlik az óraátállítást?

Az Európai Bizottság pénteken szavazott az óraátállítás kérdéséről. Egy online kérdőív szerint az európaiak el akarják törölni a gyakorlatot. A tagállamok maguk dönthetnének, melyik időszámítást tartanák meg.

Pénteken az Európai Bizottság elé vitték a kérést, mely szerint a téli-nyári óraátállítás közel egy évszázados szokását szüntessék meg Európa szerte. Ennek előzménye egy júliusban indított nyilvános kérdőív, melyben az EU-s polgárokat kérdezték a szokás megtartásáról. A válaszadók 80 százaléka szavazott amellett, hogy eltöröljék az óraátállítás gyakorlatát. Összesen 4,6 millióan vettek részt a kérdőív kitöltésében, a válaszok jelentős többsége Németországból érkezett.

Miután a válaszoló uniós állampolgárok döntő többsége arra szavazott, hogy töröljék el az évente kétszeri óraátállítást és álljunk át a nyári időszámításra, így teszünk – nyilatkozta Jean-Claude Juncker bizottsági elnök egy interjúban. A Bizottság döntése után az Európai Parlamentnek kell szavaznia, majd a tagállamoknak kell végrehajtaniuk a döntést. A tagállamok maguk dönthetnek majd arról, melyik időszámítást kívánják megtartani. Egyébként a felmérésből az is kiderült, hogy a többség a nyári időszámítás megtartása mellett szavazott. Eszerint a nyári napkelték-napnyugták időpontjai maradnának a régiben, míg a tél közepén a napnyugta este 6 körül alakulna, a napkelte pedig egészen későn, reggel 8 óra körül kezdődne. 

Érdekesség, hogy a téli óraátállítás másnapja, különösen, ha hétfőre esik, az öngyilkossági esetek egyik csúcspontja évközben. Sőt, ezen a napon a szívrohamok száma is jelentősen megemelkedik. Az óraátállítás gyakorlata egyébként az Első Világháború idejére vezethető vissza. A németek vezették be először azzal a szándékkal, hogy üzemanyagot spóroljanak azáltal, hogy a munkaórák összhangba kerüljenek a napsütéses időszakkal. Ma már ez a koncepció viszont nem állja meg a helyét, ahogy arra a Nemzeti Gazdaságkutatási Hivatal rámutatott egy cikkében, sőt egyes kutatások szerint egyenesen nagyobb költséggel jár az átállás.

A HVG is megkérdezte a magyarokat, akarják-e az eltörlést, és milyen formában:

Egyelőre nem tudni, mikor szavazza meg az Európai Parlament a javaslatot, így még azt sem tudni, az októberi átállást még megtartjuk-e? De ha meg is tartjuk, könnyen lehet, hogy az idei lesz az utolsó óraátállítási időszak Európában.

 

 

Megosztás