hirdetés
2018. December 13, Csütörtök
Luca, Otília napja

103 éves lett a legidősebb ludovikás Szerző: Herr Dávid | 2018-12-05 11:23:13 | Címkék: háború, ludovika, születésnap, hadifogság, koós ottó, 103, somogy

103. születésnapján köszöntötte fel a kaposvári Toborzó és Érdekvédelmi Központ munkatársai Koós Ottót. A Barcson élő alezredes megpróbáltatásokkal teli életet tud maga mögött, mégsem vesztette el soha a hitét.

hirdetés

A szellemileg és fizikailag mai napig fitt főtiszt részére Mészáros Károly őrnagy, érdekvédelmi részlegvezető emléklapot és a 170 éves Magyar Honvédséghez kapcsolódó ajándékcsomagot adott át. Koós Ottó rehabilitált alezredes kalandos, és sokszor viszontagságokkal és nélkülözésekkel teli élete példát jelent minden magyar ember számára: 11 év hadifogság majd több évtizedes politikai megkülönböztetés dacára soha nem vesztette el a hitét istenben, a szerelemben, és a hazában.

A Magyar Honvédség felköszöntötte a legidősebb ludovikást.
A Magyar Honvédség felköszöntötte a legidősebb ludovikást. - A képgaléria megtekintéséhez kattintson a képre!

Békei Koós Ottó 1915. december 3-án született az akkor még Osztrák-Magyar Monarchia császárvárosában, Bécsben. Édesapja a pozsonyi honvéd gyalogezred századosa volt, aki születésekor éppen a harctéren tartózkodott. Ezért édesanyja Bécsbe ment a rokonaihoz, és így ott jött a világra. 1934-ben a pécsi katonai főreál iskolában leérettségizett. 1935–1938 között a Ludovika Akadémia hallgatója, ott avatták 1938. augusztus 20-án hadnaggyá. Ma már az akadémia legidősebb egykori tanulója. 

Első tiszti szolgálati helye Székesfehérvárott volt, ahol a háború végéig szolgált. 1941. október 27-én indult a hadműveleti területre a, 46. gyalogezred parancsnokság alárendeltségében a Keleti Megszálló Csoport részeként harcolt. Itt 1942. február 15-én a partizánok elleni harcban megsebesült. Hosszú kórházi kezelés és négyhetes egészségügyi szabadság után november 1-én került vissza a pótezredhez. 1944. január 1-jével századossá léptették elő. Mint az ezred közvetlen aknavető század parancsnoka, az ezred utolsó szállítmányaként indultak el Székesfehérvárról 1944. augusztus 10-én. 1944. október 27-én, ők voltak a m. kir. 3. honvéd Szent István gyalogezred utolsó harccsoportja, akik az Ungvár-Perecseny közötti úttól a legtávolabb voltak a hegyekben. A harcokat követően hadifogságba esett. 

A háború elvette tőle a családját. A november25.kormany.hu egyik cikkében  így nyilatkozott a háborúban átélt veszteségekről:

- Időközben a századparancsnok öcsémet 1942. november 4-én a Don kanyarhoz vezényelték, és ’43 február 1-jén hősi halált halt. 1944. szeptember 17-én Székesfehérváron a nyugati hadseregek bombázásakor a lakásunk, ahol édesanyámmal és nagyanyámmal laktam, gyújtóbomba következtében teljesen kiégett. Nagyanyámat az égő ház pincéjéből húzták ki, mert ott volt óvóhelyen. Emiatt két hét bombakárosult szabadságon voltam itthon, édesanyámékat a nővéremékhez helyeztem el, akinek a férje abban az időben az altisztképző iskola oktatótisztje volt. Ezután én visszatértem a frontra. Amikor az oroszok betörtek, a sógorom agyonlőtte a nővéremet és a hat- és tízéves gyermekeiket, majd öngyilkos lett. Édesanyámat és nagyanyámat kényszermunkára vitték, és útközben agyonlőtték őket. A menyasszonyommal időnként tudtunk levelet váltani – a mai napig őrizzük, amiket egymásnak írtunk - emlékezett vissza a háborús időkre.

Hadifogságba esésekor még nem tudhatta, hogy 11 év és 25 napot fog eltölteni a pokolban, Szovjetunió szerte a különböző hadifogolytáborokban és börtönökben (Ungvár, Kurszk, Ufalei, Kistim, Cseljabinszk, Voronyezs, Brajnszk). 1950. december 31-én a brajnszki börtönből  tárgyalásra vitték, a vád: szovjet állampolgárok letartóztatása, partizánok elleni harcban való részvétel volt. A haditörvényszék halálra ítélte, de a halálbüntetés eltörlése miatt 25 év javító-nevelő munkatáborban letöltendő szabadságvesztésre ítélték. 

1955. szeptember 19-én az orosz táborparancsnok közölte velük: „A szovjet legfelsőbb tanács elhatározta, hogy önöket hazájukba visszaszállítja.” A hazamenőket két csoportba osztották. Az elsők az amnesztiával szabadultak voltak, a másik csoportot a magyar kormány rendelkezésére bocsátották. Ez utóbbi csoportban volt ő is. Először a nyíregyházi börtönbe, majd a Kozma utcai Gyűjtőfogházba került. 1956. október 8-án szabadult a gyűjtőfogházból.

Az említett cikkben a hazatérés utáni életéről is megkérdezték az alezredest:

- 1956 novemberében feleségül vettem a menyasszonyomat, aki tizenkét évet várt rám. A mai napig boldog házasságban élünk, egy fiunk és egy unokánk van.1956 után, amikor kijöttem a börtönből, apósom, aki bányamérnök volt, elhelyezett egy bányánál a mérnökségen, de négy hónap munka után el kellett hagynom, mert mint háborús bűnös nem dolgozhattam ott.
Ezután segédmunkás lettem. Ennek annyi előnye lett, hogy mikor a fiam megszületett, az anyakönyvi lapján az volt, hogy apja foglalkozása: fúrómunkás. Huszonkilenc évig egy 15 m2-es szobában laktunk az anyósoméknál, de én semmit a kommunistáktól el nem fogadtam, erre büszke vagyok.

A test és a lélek együttes erejével tudta elviselni a borzalmakat
A test és a lélek együttes erejével tudta elviselni a borzalmakat - A képgaléria megtekintéséhez kattintson a képre!

A rendszerváltozásig a többi Ludovikás bajtársához hasonlóan megtűrt, ahogy Koós Ottó visszaemlékezésében írta „negyedrangú állampolgárként” élt. 2000-ben a Történelmi Hivataltól kikért iratok szerint a rendőrségnél vezetett kartonján 1989. június 28-án az szerepelt, hogy nyilvántartása a továbbiakban nem indokolt. Harminchárom évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy végleg töröljék a nyilvántartásból. Arra a kérdésre, hogyan lehetett mindezt kibírni, így válaszolt:

- Sokszor kérdem magamtól, hogy az átélt borzalmak és megaláztatások alatt ki és mi adott erőt ahhoz, hogy EMBER és MAGYAR tudtam mindvégig maradni. A gének és a neveltetés adta a fizikai erőt. Az Istenbe vetett hit adta a lelki erőt, ami a nagyon gyakori holtpontokon segített át. A fő támasz mindenekelőtt: „Az asszonyok asszonya, a feleségek felesége” volt.

- Hetvenegy évvel ezelőtt, amikor az oroszok hadifogságába kerültünk és Ungvárról gyalogmenetben a Vereckei-hágón mentünk át százas-kétszázas csoportokban, egyszerre – mintha madzagon rántottak volna meg minket - mindannyian hátrafordultunk. Akkor én azt mondtam, ha szíjat hasítanak is a hátamból, akkor is hazatérek.

Rendfokozatát 1991. március 15-én kapta vissza, egyúttal őrnaggyá, később alezredessé léptették elő. A Vitézi Rend, a bajtársi közösség, az MH Ludovika Zászlóalj Ludovika Kávézójának egyik meghatározó résztvevője.

 

Vissza az előző oldalra