A címeradományozás 520. évfordulóját ünnepli Somogy

Az adományozás 520. évfordulóját januárban ünneplik. A programról a megyei elnök és a jegyző számolt be ma a vármegyeházán.

A megyehét programjairól Biró Norbert, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke és dr. Sárhegyi Judit megyei jegyző számolt be ma a sajtónak a vármegyeházán.

Az 520 évvel ezelőtti jeles esemény történelmi körülményeit Biró Norbert ismertette: 1498. január 6-án II. Ulászló király Somogy vármegyének, különös kegye jeléül, címert adományozott, hogy azt pecsétjére vésetvén, kiadványain alkalmazza. II. Ulászló az adománylevelében kifejtette, hogy ez adománnyal a vármegyét a Mátyás halála utáni trónkövetelő római király, I. Miksa hadainak 1490. évi betörése alkalmával tanúsított hűségéért és áldozatkészségéért óhajtja kitüntetni. Ebből az alkalomból tartjuk minden év januárjának elején az ünnepi Megyehetet.

Az ünnepi Megyehét mindig a hagyományokról, a múltról, a megyecímer adományozásáról szól. Így lesz ez januárban is. Ez alkalommal folytatjuk az idén újra megkezdett megyeszékhelyen kívüli ünneplést, hogy a kaposvári programok mellett szélesebb kört érjünk el. Januárban ismét visszatértünk városainkba az ünnepi közgyűléssel, akkor Csurgón, a 2018-as Megyehéten pedig Marcaliban emlékezünk meg jeles ünnepünkről. A hagyományoknak megfelelően a 2018. évi Megyehéten is átadjuk a Pro Comitatu Somogy és a Somogy Polgáraiért kitüntetéseket. Utóbbi elismerés presztizsének növelése céljából felére, tízre csökkentette a kitüntetettek számát a közgyűlés. Emellett idén sem maradnak az érdeklődők kiállítás és történelmi előadás nélkül. Ezek közül egyet emelek most ki, mégpedig fotópályázatunkat. „Négy évszak Somogyországban” címmel hirdettünk pályázatot a somogyiak számára. Úgy gondolom, az érdeklődésre nem lehetett panasz, közel 400 fotó érkezett, amikből 30-at állítunk ki a Megyehéten. A Megyehetet hagyományosan a siófoki Azúr Hotelben rendezett megyebál zárta idén is, s nem lesz ez másként most sem, január 13-án, szombaton. A bevételt, ahogy korábban, most is jótékony célra, a Szülőföldem Somogyország” program keretében a megyébe kiránduló diákok osztálykirándulásának támogatására fordítjuk – tette hozzá a közgyűlés elnöke.

A konkrét programokat dr. Sárhegyi Judit ismertette: az ünnepségsorozat január 5-én, pénteken délelőtt 9 órakor zászlóbontással veszi kezdetét a kaposvári Vármegyeházánál, majd másnap 10 órától a Marcali Városi Kulturális Központban tartjuk ünnepi közgyűlésünket. ezen a rendezvényen adjuk át a Pro Comitatu Somogy és a Somogy Polgáraiért kitüntetéseket. Január 9-én, kedden 17órától a Megyecímer adományozásának hátteréről hallhatnak érdekes és értékes gondolatokat az érdeklődők a Vármegyeháza Dísztermében dr. Gőzsy Zoltán történész tolmácsolásában. Másnap, január 10-én 17órakor a Somogyi Értékpontban (a Vármegyeháza kistermében) mutatjuk be a Somogyország című könyv megújult, frissített kiadását, majd 17 óra 45 perckor a Kormányhivatal Galériában kerül sor a fotópályázat eredményhirdetésére és a fotókiállítás megnyitására. Január 11-én a somogyi értékek kerülnek reflektorfénybe, 14 órakor a Somogyi Értékpontban adunk át három Örökségünk-Somogyország Kincse kitüntető címet és 13 Somogyi Értékdíjat. 13-án, szombaton Megyebált tartunk Siófokon és 15-én hétfőn 9 órakor a Vármegyeháza előtt zárul zászlólevonással az ünnepi Megyehét.

Megosztás