Lábassal vágta fejbe, mert nem adott cigit

B. Alex éppen békésen falatozott a somogyi kisváros kies utcáján, midőn egy ismerőse tévedt arra, s a világ talán legtermészetesebb kérdésére (van egy cigid?) tagadólag válaszolt. Vesztére, kapott a lábassal a fejére.

Na mármost, az nyilvánvaló minden valaha is a dohányzás szenvedélyébe belekóstoló földi halandó számára, hogy egy jóízű falatozás – pláne, ha utcai, kvázi köznyilvános – után nincs is kellemesebb, mint békésen füstöt eregetni. Így aztán némileg méltányolható, hogy emberünket elfutotta a méreg, s ha hozzávesszük, hogy a mi B. Alexünk 21 éves, azaz meglehetősen szenvedélyes korban leledzik, hirtelen vérmérsékletre utaló viselkedése még érthetőbbé válik. Az alant olvasható rendőrségi közleményből kiderül: hősünk úgy vélte, ismerőse hazudik neki, vagyis eltitkolja a zsebében lapuló dekkeket, és ez az ő önzetlenséghez szokott szívének igencsak rosszul eshetett, s hogy figyelmeztesse ismerősét a testvéries megosztozás kívánatos elvére, legott emlékeztette őt a lábassal fejbe való verés módszerével.

Íme, a rendőrségi közlemény:

A rendelkezésre álló adatok alapján B. Alex 2019. március 10-én 20 óra körül egy marcali ház előtt – előzetes szóváltást követően – egy lábassal támadt rá ismerősére, majd elszaladt. A sértett a bántalmazás során 8 napon belül gyógyuló fejsérülést szenvedett, azonban az elkövetés eszköze és a módja alkalmas lehetett volna súlyosabb sérülés okozására. A rendőrök a 21 éves helyi lakost még aznap késő este elfogták és előállították a Marcali Rendőrkapitányságra, ahol súlyos testi sértés kísérlet bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi vallomásában elmondta, éppen kint evett az utcán, amikor egy arra sétáló ismerősétől cigarettát kért, aki viszont közölte, hogy nincs nála dohány. A gyanúsított ezen feldühödött, mert azt gondolta, hogy a sértett hazudott neki, ezért fejbe vágta a nála lévő lábassal. 

 

Megosztás