Már egy kávéért és szörpért is betörnek

Nem súlyos eset. Még csak nem is érdekfeszítő. Ám, sajnos, vélhetően nem egyedi. És mindenképpen figyelmeztető, tanulságos: Somogyban már azért is betörnek egy házba, hogy egy csomag kávét és egy üveg szörpöt ellopjanak.

Itt tartunk. Mindössze ezért tesszük közzé. Íme.

„Egy, akkor még ismeretlen elkövető 2018. augusztus 25-én 18 óra körül egy büssüi ház ablakát betörte, és onnan egy csomag kávét, valamint egy üveg szörpöt eltulajdonított. A beszerzett információk alapján az egyenruhások látókörébe került egy 15 éves fiatal, akit másnap elfogtak és előállítottak a Kaposvári Rendőrkapitányságra. A büssüi lakost a nyomozók lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, aki vallomásában elismerte a bűncselekmény elkövetését.” 

Megosztás