Nyolcvannál is több lakástűz Somogyban a fűtési szezonban

A megyében októbertől 88 lakástűzhöz kellett kivonulni a tűzoltóknak, ebből 31 az év eleje óta történt. 24 áldozatot követelt eddig a lakástűz az országban, a hétvégén pedig öten haltak meg emiatt.

Januárban eddig átlagosan óránként keletkezett egy lakástűz Magyarországon a katasztrófavédelem statisztikai adatai szerint. A legtöbb lakástűz egy-két négyzetméteres, azonban naponta három-négy otthon semmisül meg az emberi gondatlanságra visszavezethető tüzek miatt.

A téli időjárás kedvez a lakástüzek kialakulásának. Az emberek több időt töltenek otthon, többet főznek, többet kell világítani, intenzíven fűteni. Január utolsó hétvégéjén öt ember vesztette életét lakástűzben. A halállal végződő esetek áldozatai szinte kivétel nélkül egyedül élő idős emberek. A katasztrófavédelem mindenkit arra kér, hogy figyeljenek egyedül élő idősebb szomszédjukra, ismerősükre.

Egy füstérzékelő beszerzése megoldást jelenthet, hiszen a statisztikák szerint nem csak haláleset nem következett be, de még nagyobb tűz sem keletkezett azokban a lakásokban, házakban, ahol volt füstérzékelő.

A legtöbb lakástűz a fűtéssel, főzéssel, dohányzással, hibás, nem megbízható elektromos eszköz használatával hozható összefüggésbe. Ezekre érdemes odafigyelni:

Azokban a háztartásokban, ahol fával fűtenek, ne legyen túl közel a tüzelő a kandallóhoz, cserépkályhához, vagy kazánhoz.

Ne fűtsenek háztartási hulladékkal! Az olyan kéményben, ahol akár csak két hétig szeméttel fűtenek, annyi korom és kátrány rakódik le, mint egy teljes fűtési szezonban egy olyan kéményben, amelynél megfelelő tüzelőt használtak.

Ahol rendszeresen szeméttel fűtenek, ott előbb-utóbb meg fog gyulladni a kéményben lerakódott kátrány és korom. A kéményről másodpercek alatt átterjed a tűz a ház tetejére.

Gyakori, hogy a dohányzás vezet sérüléssel járó, vagy halálos lakástűzhöz. Fekve, ágyban ne dohányozzanak, ne aludjanak el hamarabb, mint a cigaretta.

A régen épült házakban több elektromos eszköz együttes használata túlterhelheti a hálózatot, ami miatt tűz keletkezhet. A régi elektromos rendszereket vizsgáltassuk felül egy villanyszerelővel!

Ha a biztosítékot rendszeresen lecsapják az elektromos eszközök, ha az elosztó, a hosszabbító, vagy a konnektor elszíneződött, el van deformálódva a hőmérséklettől, ne használjuk és hívjunk villanyszerelőt!

Megosztás