Tűzoltólétrán kérte meg a kezét

A Kaposvári Tűzoltók C-csoportja segített egyik bajtársuknak feltenni a nagy kérdést szíve választottjának. A gyanútlan menyasszonyjelölt azt hitte, párja a magasból akarja megmutatni neki a várost.

Erdei Jonatán kaposvári tűzoltó a bajtársai segítségét kérte a nem mindennapi lánykéréshez. Két éve teljesít szolgálatot a kaposvári hivatásos tűzoltó-parancsnokságon. A minap meglepte barátnőjét, Dan Esztert azzal, hogy megmutatta neki madártávlatból is a somogyi megyeszékhelyet. A mit sem sejtő lány azt sem furcsállotta, hogy egy drón is követi a magasba emelkedésüket. Sőt, a kosárban felszerelt kamerákat meglátva sem kezdett gyanakodni. Pedig a készülékek nem csak azt a pillanatot örökítették meg, amikor 37 méter magasságból láthatta Kaposvárt, hanem azt is, ahogy Jonatán kollégái felsorakoznak a gépjárműfecskendők előtt, és táblákkal egy kérdést mutattak fel neki: „Hozzám jössz?”

– Ez most komoly? – kérdezte Eszter, amikor gyanútlanul lepillantott a szertár elé. Jonatán ekkor letérdelt, és megismételte a C csoport tagjai által feltett kérdést. Eszter meghatódva igent mondott, s már gyűrűvel az ujján fogadta a gratulációkat a földre érkezéskor.  

Megosztás