Unalomból garázdálkodtak a fiatal lányok

Két lány kitörte az egyik iharosberényi autóbuszmegálló ablakát, köpködték az arra közlekedő járműveket, valamint obszcén módon mutogattak a sofőröknek.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságra 2019. március 15-én 17 órakor bejelentés érkezett, hogy két lány kitörte az egyik iharosberényi autóbuszmegálló ablakát, köpködték az arra közlekedő járműveket, valamint obszcén módon mutogattak a sofőröknek. A csurgói rendőrök pár perccel később a helyszín közelében elfogtak egy 19 éves kaposvári és egy 17 éves iharosi lakost, akiket előállítottak a Nagyatádi Rendőrkapitányságra. Garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult ellenük eljárás, amelynek során a kaposvári O. Hajnalka gyanúsítottkénti kihallgatásában elmondta, hogy unalomból követték el a bűncselekményt.

(A kép illusztráció)

 

Megosztás