NVTV Adás 2018. 09. 19.


A költségek harmadát a város fizeti: Már a nagyatádi ovisok és iskolások kétharmada kapja kedvezményesen a gyermekétkeztetést, az erre adott állami támogatás összege azonban csak 10 százalékkal nőtt. – Nincs kapacitásuk az építkezési cégeknek: Nem lehet elkezdeni a nagyatádi óvodák felújítását, mert ezt is csak majdnem kétszer annyi pénzért végezné el az egyetlen pályázó, új közbeszerzést kell kiírni. – Színes kavalkád a hétvégén: Lovaskocsik muzsikásokkal és zeneszóval, tánc, mulatság és borkóstolás a szüreti felvonuláson, főzőverseny, kézműves foglalkozás, tombola és utcabál a Hunyadi napon. – Adományokból újították fel a vidraovit: A vidrabölcsiben és az -oviban is két-két apróság nevelkedik jelenleg, Európa legnagyobb vidraparkja az egyetlen, ahol természetes élőhelyükön láthatjuk az éjszakai ragadozókat. – A trófeák nemzetközi hírnevet szereztek Kaszónak: Könnyekig meghatódott a neves színművész a kapitális bika elejtésekor, stábunknak mesélt a nagyszerű kaszói vadászhangulatról, a szezonban úgy 70 bikát hoznak itt terítékre.

Megosztás