NVTV Adás 2018.12.05.


Ünnepi készülődés Városszerte meggyújtották az adventi koszorún az első gyertyát, Nagyatád a karácsonyra készül, már szerelik fel a díszkivilágítást, közben a legkisebbek azt várják, mit hoz nekik a Mikulás. Karácsony előtti lehalászás Mínusz 7 fokos fagyban, a jeges vízben gázolva is zajlottak a lehalászások a rinyaszentkirályi tavaknál, most van a dömping, nagyrészt az ünnepekkor fogyasztjuk a halat, bár még mindig keveset. Még nem üzemel a CT A kórház új diagnosztikai berendezése elkészült, a szakszemélyzet is tudja a dolgát, de még hiányzik két engedély, és a kapacitásbővítésre is várni kell, erről tájékoztatta a polgármestert a főigazgató . Egymást érik a kultprogramok Rockkocsmába mehettek a műfaj kedvelői, a néptánc és a népzene hívei ugyancsak mulatérozhattak kedvükre, az ismert televíziós személyiség pedig arra figyelmeztetett, hogy ne zárkózzunk be. Ulti és foci Piros húsz-száz ulti terített durikmars, a magyar kártyajáték rajongói az asztaloknál gyűltek össze, a focié pedig a csapat utolsó hazai mérkőzésén szurkoltak, ötödik lett az őszi szezonban a Nagyatádi FC.

Megosztás