Kihirdették a 2018-2019-es tanév felvételi ponthatárait

100 ezernél több felvételiző jelentkezett valamilyen felsőoktatási képzésre idén. Közülük több mint 75 ezren örülhettek tegnap este. Ennyi diák értesült róla, hogy sikeres felvételt nyert valamely választott iskolába.

A legmagasabb ponthatárt az Eötvös Loránd Tudományegyetemen húzták: 500, vagyis maximális pontszámot kellett elérnie annak, aki német és nemzetiségi német nyelv és kultúra tanár – latin nyelv és kultúra tanár szakon szeretné megkezdeni szeptemberben tanulmányait. Egyébként az érettségi eredmények, a beszámított évvégi osztályzatok és a többletpontok (pl. emelt érettségiért, nyelvvizsgáért, egyéb képzettségért járó pluszpontok) összesítésével akkor sem kaphat a felvételiző 500-nál több pontot, ha a pontszámítás végén ennél több pont gyűlik össze.

„A Károli Gáspár Református Egyetem jogászképzéséhez 474, a nemzetközi tanulmányok szakhoz több egyetemen 472-478, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem levelező kommunikáció szakjához pedig 480 pont kellett. Ezek a legmagasabb ponthatárok 2018-ban” – írja tájékoztató cikkjében az Eduline.

A mesterképzések esetén elmondható, hogy általánosságba véve magas ponthatárokat húztak. Összesen 19005-en jelentkeztek valamilyen mesterszakra. A legmagasabb pontszámot az ELTE nemzetközi gazdálkodás mesterképzésén kellett elérnie a felvételizőknek: itt a mesterképzések esetén maximálisan szerezhető 100 pontból 97-re volt szükségük a bejutáshoz. De a Pécsi Tudományegyetem pénzügy MSc képzésén is 90 feletti pontszám kellett a sikeres felvételihez.

Ugyan a felvételizőket manapság már SMS-ben értesítik arról, mely intézmény üdvözli őket saját diákjaként szeptembertől, azért évről évre nagy érdeklődés mellett szerveznek „pontváró” bulikat a nagyobb városokban. A fiatalok így együtt szoríthatnak egymásért és magukért a legnagyobb fesztiválhangulat közepette.

Az Eduline oldalán elérhető az összes felsőoktatási intézmény ponthatára.

Megosztás