10 ezer fölött a napi fertőzöttek száma, 200 fölött a somogyiaké Szerző: Katona József | 2021-11-17 10:50:00 | Címkék: maszk, covid, fertőzés, elhunyt, hazai

Ma 10 265 új fertőzöttet jelentettek, Somogyból 201-et. Meghalt 178 beteg. Egy nap alatt 8789 fővel nőtt az aktív fertőzöttek száma. A köztársasági elnök szerint a kormány minden lehetségest megtett.

A tegnap elvégzett tesztek 30 százaléka bizonyult pozitívnak! Mint sokszor leírtuk, az Egészségügyi Világszervezet ajánlása szerint ennek 5 százalék alatt kellene lennie. Ezért mondta Falus Ferenc korábbi országos tiszti főorvos, hogy legalább ötször, de akár tízszer is többen vannak a fertőzöttek, mint ahányat azonosítanak.

Somogyban 22 százalékkal nőtt egy hét alatt a koronavírusban igazoltan megbetegedettek száma. Tegnap 201-et találtak.

Hétfőtől a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ügyfélszolgálatain kötelező a maszkviselés, egyébként pedig azt ajánlják, hogy  a személyes megjelenés helyett használjuk a NAV online szolgáltatásait. Mától az OTP fiókjaiban is kötelező a maszkhasználat.

Kásler Miklós miniszter betiltotta az egészségügyi szakmai rendezvények megtartását. A köztársasági elnök pedig elismerte: több beoltott kellene, de fogalma sincs, hogyan lehetne rávenni az embereket. Áder János szerint a kormány minden lehetségest megtett ennek érdekében, mondhatni tökéletes az oltáskommunikációja.

Depositphotos
Depositphotos



Vissza az előző oldalra