71 ágyat tettek szabaddá a Nagyatádi Kórházban a koronavírusos betegeknek

10 százalékról 20 százalékra emelte Kásler Miklós miniszter a szerdán kiküldött levelében a fertőzöttek számára fenntartandó férőhelyek számát a kórházakban.

Az EMMI minisztere két nappal ezelőtt utasított a kórházakat, hogy még több ágyat tartalékoljanak a koronavírussal fertőzött páciensek ellátásának esetére.  A korábbi 10 százalékos kvótát az új utasítás szerint 20 százalékra emelte. Levelében külön megtiltotta, hogy emiatt beteget küldjenek haza. A Népszava arról számolt be: „A kórházi vezetőknek péntekig kell visszajelezniük a tárcának, hogy megoldották a feladatot, és maguk ellenőrizték, valóban üres az intézmény ágyainak húsz százaléka.

Ez ügyben szerkesztőségünk megkereste városunk egészségügyi ellátójának főigazgatóját. Dr. Pósa István azt nyilatkozta: „A Nagyatádi Kórházban megtörtént a 20 százalékos felszabadítás. Ez 71 ágyat jelent, és a betegellátás zavartalanul működik.

Ez az újabb felkészülési intézkedés vélhetően annak tudható be, hogy az NNK adatai szerint több magyar nagyváros szennyvízében emelkedett a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja – mely általában biztos előjele annak, hogy 4-10 napon belül az adott helyen a tünetes megbetegedések száma is nőni fog. „A járványügyi hatóság szerint ezek az eredmények arra utalnak, hogy az ország nagyobb részén megindult a vírus közösségi terjedése” – írta a Népszava.

Az intézkedés eltérő módon fogja érinteni az ország egészségügyi központjait, hiszen akadnak kórházak, ahol 60-65 százalékos a kihasználtság, de akadnak olyanok is, amelyek szinte teljes kapacitással működnek. Utóbbi helyeken a miniszter utasítása lényegében betegfelvételi stopot jelent. Ráadásul azokat a kórházakat, ahol a kihasználtság nagyobb mint 80 százalék, lehetetlen helyzetbe hozza a miniszteri utasítás a betegek elküldésének tilalmáról. 

A jelenlegi betegút az alábbi módon történtik: akinek légúti panasza, illetve láza van, annak minden esetben a háziorvosát kell felhívnia. A telefonos kikérdezés alapján az orvos dönt arról, hogy fennáll-e a koronavírus-fertőzés lehetősége, illetve hogy szükséges-e kórházi ellátás. A gyanús esetekben az Országos Mentőszolgálat mintát vesz, melyet letesztelnek. Ha a PCR-teszt pozitív eredményt mutat, de a beteg tünetmentes, vagy csak enyhe tünetei vannak, akkor az otthonában maradhat. Az illető napi rendszerességgel egyeztet a háziorvosával az egészségügyi állapotáról telefonon.

Azoknak a betegeknek, akinek rosszabbodik az általános közérzete, a légzése, kórházba kell menniük. A fővárosiak fogadására kettő, és ha azok betelnek, további nyolc kórházat jelöltek ki. A vidékiek ellátására a megyei kórházakat és az orvosképzéssel foglalkozó egyetemeket is kijelölték.

 

Megosztás