791 milliárdot költöttünk focira 8 év alatt

8 év alatt közel 800 milliárd közpénz és tao-támogatás jutott a focira. Ennek alig több mint az ötödét fordították utánpótás-nevelésre. A döntő részét létesítményfejlesztésre és működési támogatásra költötték.

Az Mfor adatai alapján 8 év alatt, a 2011. és 2018. között időszakban mintegy 791 milliárd forintot fordítottak a hazai futballra. Ez az összeg a központi költségvetésből és a TAO-támogatásokból folyhatott a labdarúgásba.

Utóbbi – akármennyire is tiltakozik ellene a kormány – joggal nevezhető közpénznek, ezt a Kúria is kimondta 2014-ben, hiszen azok az adóforintok a cégektől az államkassza helyett vándorolnak a látványcsapatsportokba.

Ennek több mint a 20 százalékát, azaz nagyjából 162 milliárd forintot az utánpótlás-nevelésre fordítottak. A maradékból pedig a létesítményfejlesztésekre, működési támogatásokra és a határon túli akadémiák támogatására költötték.

Az mfor.hu cikkében összegyűjtötték, mit is jelent a labdarúgásba ölt átlagos évi 100 milliárd forint.

Ez az összeg 13 milliárddal több, mint amennyi bevétele van a Nemzeti Innovációs és Kutatási Alapnak;
25 milliárddal több, mint amennyit a kormány álláskeresési ellátásokra fordít idén;
kicsivel többet fordít a kormány táppénzre;
közel a harmada annak az összegnek, amit idén a kormány gyógyszertámogatásra fordít.

Továbbá másfélszer több, mint az összes hazai kórház jelenlegi adósságállománya

Ehhez még egy mai hír: a magyar válogatott az 52. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján. Összevetésképpen: 2010-ben a 42. volt a magyar válogatott.

 

 

 

Megosztás