A magyarok szerint ezek az igazi gondok: egészségügy, fizetések, megélhetés

A migránsoknál sokkal nagyobb problémáink vannak, amelyek a közvetlen megélhetésünket befolyásolják – derült ki egy friss, hazai reprezentatív közvélemény-kutatásból.

12-13 problémát is fontosabbnak tartanak a magyarok a migránsveszélynél. A koronavírus-válság okozta szociális válság mélységét jól jelzi, hogy a magyarok problématérképén a megélhetés költségei ugrottak előre a listán a legnagyobbat. A Policy Solutions és a Friedrich-Ebert-Stiftung által készített kutatás azt mutatja: egy éve még csak a magyarok 20 százaléka sorolta az ország három legnagyobb problémája közé a túl magas megélhetési költségeket, ez az arány a pandémia második hullámának elején már 43 százalék volt.

A magyarok az egészségügy állapotában, az alacsony fizetésekben, a túl magas megélhetési költségekben, valamit a gazdagok és a szegények között növekvő társadalmi különbségekben látják hazánk legnagyobb kihívásait.

A fiatalabb és az idősebb korosztályok között egyértelmű különbséget mutat három témakör. A nyugdíjak alacsony szintje a 60 év felettiek számára a leggyakrabban (58%), a 18–29 évesek között a legritkábban (4%) említett probléma. Az alacsony fizetések kérdése a fiatalok problématérképén az első (51%), az időseknél az ötödik helyet foglalja el (27%), ami szintén jelzi, hogy súlyos megélhetési válság van kibontakozóban. Az oktatás alacsony színvonalát minden ötödik fiatal említette, míg az idősek listáján ez az utolsó helyezett volt (4%).

A magyar társadalom döntő többsége, 82 százaléka egyetért azzal az állítással, hogy az állam feladata a társadalmon belüli egyenlőtlenségek csökkentése.

Több mint háromnegyede (78%) támogatja a progresszív adórendszer bevezetését is, és csupán 20%-uk helyesli az Orbán-kormány álláspontját, miszerint az egykulcsos adózás a legigazságosabb formája a társadalmi közteherviselésnek.

Társadalmi konszenzus mutatkozik az óriásvagyonok megadóztatása kérdésében: a magyarok 88 százaléka ért egyet azzal, hogy „fizessenek a gazdagok”.

A megkérdezettek csaknem háromnegyede, 73 százaléka támogatja az alapjövedelem bevezetését, míg mindössze alig minden negyedik (23%) válaszadó ellenezi az intézkedés bevezetését. Ugyancsak beszédes, hogy a magyarok 70 százaléka szerint hosszabb ideig kellene munkanélküli segélyt biztosítania az államnak az állásukat elvesztők számára.

A válaszadók által fontosnak tartott problémák azt mutatják, hogy az embereket 2020-ban elsődlegesen a közvetlen megélhetésüket befolyásoló ügyek foglalkoztatják, és intő jel, hogy egy hosszúnak ígérkező gazdasági válság elején már ekkora a veszélyérzete a magyaroknak – összegzik az eredményeket a kutatók.

Megosztás