Augusztus végére a koronavírus delta variánsa lesz a legelterjedtebb

A terjedési modellek szerint a vírusmutáns augusztus elejére hetven, a hónap végére pedig akár kilencven százalékban is felelőssé válhat az új COVID fertőzésekért az EU-ban.

A delta variáns terjedése Európa-szerte egyre gyorsul: a vírusmutáns fertőzőképessége mintegy 40-60 százalékkal nagyobb a korábban megismert alfa variánséhoz képest, így hamarosan ez okozhatja majd a megbetegedések több mint két harmadát az Unióban – olvasható egy egészségügyi szolgáltatóknak eljuttatott kormányzati dokumentumban. Ez a Nemzeti Népegészségügyi Központ által kiküldött eljárásrend, melyben a terjedési előrejelzések mellett a különböző vakcinák kombinálási lehetőségeit is feltüntették.

A kórokozó új változatainak megjelenése a vakcinák hatékonyságát is befolyásolja, ezáltal egyre fontosabb szerephez jutnak az emlékeztető oltások. Különösképpen igaz ez a veszélyeztetett csoportba tartozók esetében.

Az alapimmunizálás befejezése és a harmadik oltás között legalább 4-6 hónapnak kell eltelnie. Az emlékeztető vakcina beadatása ingyenes és önkéntes. Alkalmazásáról az oltóorvos dönt, szükség esetén a kezelőorvossal egyeztetve. A dokumentum továbbá felhívja a figyelmet arra, hogy a szervezés során törekedni kell a vakcinák lehető legoptimálisabb felhasználására.

(A nyitókép illusztráció.)

Megosztás