Az autópályák üzemeltetését is magánkézbe adná a kormány 35 évre

A teljes hazai gyorsforgalmi úthálózat fejlesztését, felújítását, üzemeltetését és fenntartását kiszervezné a kormány – jelent meg a felhívás ma reggel az Európai Unio közbeszerzési értesítőjében.

Eszerint csaknem 2000 kilométer gyorsforgalmi útszakaszt adnának koncesszióba – vette észre a 24.hu.

A Rogán Antal-féle Miniszterelnöki Kabinetiroda háttérintézménye, a kaszinókoncessziókat is kezelő Nemzeti Koncessziós Iroda által közzétett felhívás szerint a nyertes rendelkezésre állási díjat és szolgáltatási díjat is kapni fog a koncessziós időszak lejártáig, vagyis 35 évig.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ hétfői közleményében egyebek között az áll: „a gyorsforgalmi utak használatával összefüggő jövőbeli állami útdíj bevétel fedezi az új koncessziós modell keretében felmerülő fejlesztési, fenntartási, üzemeltetési díjakat”.

Mint emlékezetes, idén tavasszal 11 felsőoktatási intézmény is alapítványi fenntartásba került. A kormány eddig 31 közérdekű vagyonkezelő alapítvány létrehozásáról döntött, ezek együttesen már több ezermilliárd forintot hasítottak ki a köztulajdonból.

Fotók: Röhrig Dániel
Fotók: Röhrig Dániel

 

Megosztás