Az egészségügyi szakdolgozók csupán 6 százaléka írná alá az új jogállási törvényt

Az orvosok mellett a szakdolgozók is elutasítják az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényt. Aláírásgyűjtéssel, utcai megmozdulással és akár a felmondásuk letétbe helyezésével is tiltakoznának.

Ez derült ki a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara friss felméréséből. Abban 30 ezernél is több egészségügyi szakdolgozó vett részt, köztük 1052 somogyi. Döntő többségük (88%) nő és közalkalmazott (83%); 50 százalékuk a fekvőbeteg-ellátásban, 20 százalékuk a járóbeteg-ellátásban, 16 százalékuk az alapellátásban, a maradék pedig egyéb egészségügyi ellátásban dolgozik.

Minden harmadik kérdőívet kitöltő szakdolgozó rendelkezik mellékállással is: fele az egészségügyben, ötöde egészségügyi vállalkozásban, 7%-a otthonápolási szolgálatban, 3%-a pedig szociális ellátásban.

A megkérdezettek mindössze 6%-a nyilatkozott úgy, hogy aláírná az új jogállási törvényt; 31%-uk ezt kereken elutasítja, csaknem 63%-uk egyelőre nem döntött.

Arra a kérdésre, hogy munkahelyváltás esetén milyen más munkaterületet céloznának meg, a következőképpen oszlottak meg a válaszok: 29% véglegesen elhagyná az egészségügyet, 12%-uk a magánegészségügyet választaná, 10%-uk pedig külföldön vállalna munkát.

A válaszadók a tiltakozás különböző formáiban is részt vennének: 38%-uk aláírásgyűjtésben, 29%-uk utcai demonstrációban, 23%-uk akár felmondási nyilatkozatuk letétbe helyezésével is.

A szakmai köztestület az eredmények ismeretében azt írta: a beérkezett vélemények alapján azonnali egyeztetést kér.

Megosztás