Az unió legkorruptabb országa lett Magyarország

28. alkalommal készítette el a Transparency International a világ legátfogóbb korrupciós felmérését, ami alapján hazánk először szorult az utolsó helyre az unió tagországai között, négy helyezést rontva 2021-hez képest.

Az úgynevezett korrupció érzékelési index szerint 2012-ben az akkori huszonhét tagállam közül Magyarország a tizenkilencedik helyet érte el, azóta azonban trendszerűen romlott a teljesítménye – írja a Transparency International. 2020-ban az utolsó helyet Romániával és Bulgáriával volt kénytelen megosztani Magyarország, de 2022-re mindkét ország megelőzte hazánkat.

A szervezet kutatásában Magyarország 42 pontot szerzett a 0 ponttól (a leginkább korrupt ország) 100 pontig (a korrupcióval legkevésbé fertőzött ország) terjedő skálán, ezzel egy év alatt egy pontot és négy helyezést rontva a 2021-es eredményen.

Míg ugyanebben az időszakban a V4-ek közül Csehország és Szlovákia is egyaránt 7-7 pontot javított a megítélésén, addig Magyarország 13 pontot veszített.

A felmérés alapján a korrupció súlyossága hazánkban Kuvaittal, Burkina Fasoval, a Salamon-szigetekkel, Kelet-Timorral, Trinidad és Tobagoval, valamint Vietnámmal van azonos szinten – írja a 24.hu.

Az élmezőnyben az előző évekhez hasonlóan 2022-ben Dánia, Finnország és Új-Zéland végzett, de Dánia és Írország kivételével az első tíz ország mindegyikben erősödött a korrupció.

A felmérésben hangsúlyozzák, hogy az uniós pénzek kiszabadítása érdekében tett kormányzati intézkedések hatásai még nem jelentek meg az idei korrupció érzékelési index eredményeiben.

Kiemelik még, hogy az EU által kierőszakolt, a korrupció visszaszorítását célzó csomag az elmúlt másfél évtized legkomolyabb korrupció elleni intézkedéssorozata azzal együtt, hogy a kormány célja a lépésekkel nem a jogállamiság helyreállítása, hanem az uniós források lehívása.

(Nyitókép: depositphotos.com)

Megosztás