Bölcsődei szakdolgozók: nem pótlék-, hanem béremelést!

Két év alatt átlag 30 százalékkal nő a bölcsődei szakdolgozók fizetése, jelentette be az államtitkár. Javítanák a dolgozók anyagi és erkölcsi elismerését. A szakszervezet béremelést követel, és tüntetésre készül.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, Novák Katalin pár napja budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be: átlagosan 30 százalékos emelésre számíthatnak a bölcsődei szakdolgozók két év alatt.

A nagyatádi Csodaország Bölcsőde 9 szakdolgozóval működik. Mindegyikük érettségivel és kisgyermek nevelői végzettséggel rendelkezik. Az ő bérük jelenleg nettó 143 ezer forinttól 168 ezer forintig terjed: a legfiatalabb dolgozó 3, a legidősebb pedig több mint 37 éves munkaviszonnyal rendelkezik. A bölcsődei pótlékuk összege ennek alapján 11 ezer és 56 ezer forint között fog emelkedni.

– Az emelés két lépésben történik, amelynek során végzettségtől és munkatapasztalattól függően 2020-ra minimum bruttó 18 ezer, maximum bruttó 73 ezer, 2021-re pedig legalább bruttó 24 ezer, legfeljebb bruttó 161 ezer forinttal nő majd a bölcsődei dolgozók fizetése – nyilatkozta Novák Katalin az MTI-nek.

Pótlékot kapnak majd a a bölcsődei dajkák, a pedagógus-munkakörben foglalkoztatott felsőfokú végzettségű kisgyermeknevelők és a szaktanácsadók is. A pótlékok összegeit is emelni fogják. Az államtitkár hozzátette: a bölcsődei dolgozók kérésére a pótlék a jövőben beszámít a jubileumi jutalom alapjául szolgáló illetmény összegébe.

További változás lesz még, hogy a jelenlegi gyógypedagógiai pótlék helyett differenciált gyógypedagógiai pótlék jár majd azoknak a kisgyermeknevelőknek, akiknek a csoportjába sajátos nevelési igényű gyermek jár. A pótlék összege a jelenlegihez képest négyszeresére, sőt akár nyolcszorosára is emelkedhet, attól függően, hogy egy, kettő vagy három gyermeket gondoz a kisgyermeknevelő.

A Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete a hétvégén így reagált a bejelentésre az RTL Klubnak: a 11500 bölcsődei dolgozóból 2 ezret nem érint az intézkedés. Nem pótlék-, hanem béremelésre van szükség. Az alacsony fizetés miatt egyre kevesebben vannak a pályán. Ezért a BDDSZ részt vesz a szombati pedagógustüntetésen, szükség esetén sztrájkolni is készek.

Megosztás