Csak ősszel próbálkozhat újra, aki most a vírus miatt nem tud érettségizni

Akár megbetegszik, akár karanténba kerül, és amiatt nem tud megjelenni valamelyik vizsgán a végzős diák, leghamarabb októberben érettségizhet. Így rosszul járhat az, aki szeptemberben kezdené a főiskolát, egyetemet.

Reméli, az érettségizőkben van annyi felelősség, hogy elkerülik a tömegjeleneteket – ezt a terasznyitós hétvége után mondta Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár. 

Jelenleg bárki könnyedén elkaphatja a koronavírust, akár otthon is, a fiatalabb, iskolába vagy óvodába járó testvérétől, az érettségi szabályzat mégsem biztosít pótvizsga-lehetőséget. Idén sem méltányolja így a járványhelyzetet az Oktatási Hivatal (OH) azoknak, akik nem tudnak elmenni a májusi írásbelikre – hívta fel a figyelmet az Eduline. Az OH szerint aki az érettségi vizsgán nem jelenik meg, „a javító vagy pótló vizsgára való utasításától el kell tekinteni, vizsgajelentkezését az adott vizsgatárgyból  törölni kell”. A szabály az önhibájukon kívül „távolmaradókra” is vonatkozik. 

A május 3-án kezdődő érettségin legföljebb 10-en lehetnek majd egy teremben, legalább 1,5 méteres távolságot kell tartaniuk egymástól, és minden helyszínen biztosítani kell kézfertőtlenítőt. Az írásbelin a vizsgaszervezőknek és a felügyelő tanároknak kötelező lesz a maszkviselés, a diákoknak viszont az írásbeli ideje alatt nem.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

Megosztás