DK: az egészségügyi dolgozók ötöde fontolgatja, hogy nem írja alá az új szerződését

Az új egészségügyi jogállási törvény miatt minden ötödik egészségügyi szakdolgozó azt fontolgatja, hogy márciusig nem írja alá az új szerződését, és ezzel gyakorlatilag elhagyja a pályát – mondta ma a DK szakpolitikusa.

Komáromi Zoltán pénteki, online sajtótájékoztatóján közölte: a hírek szerint van olyan Covid-osztály, ahol ugyanilyen okokból az ápolók nyolcvan százaléka készül felmondani. Ha ez a koronavírus-járvány harmadik hullámának felfutása közben történik meg, az a magyar egészségügy gyors, földcsuszamlásszerű összeomlását hozhatja magával – idézte a politikust az MTI.
A kormánynak legalább pénteken, a magyar ápolók napján észre kellene vennie, hogy nem lehet tovább „kizsákmányolni” az egészségügyi dolgozókat, mert annak beláthatatlan következményei lesznek – jelentette ki a háziorvos. Tarthatatlan, hogy az őket megillető megbecsülés helyett „megalázó” bérezés mellett, egyre romló munkakörülmények között, bizonytalan és kiszámíthatatlan munkajogi környezetben kell dolgozniuk – jelentette ki.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

Megosztás