Döbbenetesen berobbant a járvány itthon

Somogyban nagyot ugrott a fertőzésszám, egy nap alatt a múlt heti átlag háromszorosára. Kiderült: Magyarországon a legmagasabb a reprodukciós ráta a világon. Tegnap annyian haltak meg, mint legutóbb májusban.

Somogyban egy hét alatt 47 százalékkal nőtt az esetszám, ez valamivel magasabb az országos átlagnál (44%). Tegnap viszont rég látott mértékben ugrott a fertőzöttek száma, 152-vel! Ez az elmúlt héten még átlagosan 50 alatt volt.

Magyarországon a legmagasabb a koronavírus reprodukciós rátája a világon a legfrissebb adatok szerint – számolt be az RTL Klub Híradója. Az itthoni adat 1,85, a második helyen Kolumbia áll 1,76-tal, míg a harmadikon Csehország 1,68-cal.

A csatorna által megkérdezett virológus szerint ez azt jelenti, hogy Magyarországon berobbant a járvány. Boldogkői Zsolt az RTL Klubnak elmondta, hogy keleten tombol a járvány, onnan érkezett felénk.

Röst Gergely matematikus szerint a negyedik hullám most ért el olyan csoportokat és régiókat, ahol alacsonyabb az oltottság, és ezért gyorsabb a vírus terjedése. A tudós úgy látja: a jelenlegi trendek rövid idő alatt súlyos helyzetet idézhetnek elő.

Az elmúlt 24 órában már 107-en vesztették életüket a járványban itthon. Döbbenetesen berobbant a 4. hullám, úgy is 2,5-szer annyi új fertőzöttet azonosítottak a múlt csütörtökhöz képest, hogy közben az elvégzett teszteken belül elképesztően magas, több mint 29 százalék volt a pozitív tesztek aránya.

Megosztás