Egyelőre elégtelen a munkahelyvédelem

Alig pár ezer munkahelyhez ért el eddig a kormány gazdaságvédelmi programja. Ám csak márciusban 56 ezerrel lett több állástalan. Már legalább 350 ezren vannak, és jó részük semmilyen ellátást sem kap.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat 350 ezer álláskeresőt tart nyilván. Viszont álláskeresési támogatás csak annak jár, aki az előző három évben 365 napot dolgozott, így azok, akik időnként külföldön vállaltak munkát, feketén vagy bizonytalan körülmények között dolgoztak, szintén nincsenek benne a statisztikákban. Szakértők 200 ezerre teszik a számukat. Nem mellékes, hogy igen nehéz eligazodni a munkanélküliségi adatokban.

Azokat, akiket elbocsátottak, fizetés nélküli szabadságra küldtek, vagy egyéni vállalkozóként jelentősen bezuhant a bevételük, egyedül Magyarország nem támogatja semmilyen formában a visegrádi országok közül, és a magyar kormány adja a legkevesebb támogatást a bajba került cégek dolgozóinak is – hasonlította össze a V4-ek intézkedéseit a G7.

Eddig 200 cég pályázatát hagyták jóvá a magyar Kurzarbeit programban, a vállalkozások kétharmadánál csak 5-15 ember dolgozik – értesült a Népszava. Erről az innovációs tárcától kaptak információt a szakszervezetek. Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke szerint ebből is látszik, hogy a több mint 4 millió munkahely közül csak nagyon kevéshez, mindössze 2-3 ezerhez ért el a program. Eközben csak márciusban 56 ezren maradtak állás nélkül a KSH adatai szerint. Pedig a koronavírus-járvány gazdasági következményei a vizsgált időszakot csak részben érintették.

Alapvető fontosságú kérdés, hogy a kormány eddig bejelentett és jövőben várható gazdaságvédelmi intézkedései mennyire képesek tompítani a járvány kedvezőtlen hatásait. Az úgynevezett a magyar Kurzarbeit program bevezetése óta azonban még kevés idő telt el ahhoz, hogy ez látható legyen. A túlzó eredeti feltételeken a kormány néhány nappal később változtatott is.

Két napja Orbán Viktor kijelentette: „Aki elveszti az állását, 3 hónapig segélyt kap, mire az lejár, mindenkinek lesz munkája”. Egyelőre azonban a gazdaság szereplői csak találgatnak, mit takarhat a miniszterelnök kijelentése. Ami látható: a kormány elérhetetlenné tette, hány munkanélküli maradt ellátás nélkül, és azt sem tudni, milyen állást kínál majd az állam a most elküldött dolgozóknak. Herczog László közgazdász a Népszavának azt mondta ezzel kapcsolatban: a közfoglalkoztatás újbóli kiterjesztése – amit a legtöbben belelátnak az üzenetbe – nem megoldás.

(A nyitókép illusztráció)

 

Megosztás