Egymillió fertőzött, egymillió európai munkanélküli

Tegnap meghaladta az egymillió főt a pozitív koronavírus tesztek száma világszerte. Európát sújtja leginkább a járvány okozta munkanélküli válság. Kína gyásznapot hirdetett a halálos áldozatok emlékére.

Már egymillió fölött van az igazoltan koronavírussal fertőzöttek száma, de a valóságban ez sokkal több is lehet. Jelenleg a legtöbb pozitív COVID19 tesztet az USA-ban regisztrálták, itt már 235 ezerre ugrott a szám, ám még „csak” 6 ezren haltak bele a betegségbe. Ennek magyarázata, hogy az Egyesült Államokban az utóbbi hetekben ugrásszerűen terjedt el a vírus.

Az USA-ban még január 25-én diagnosztizálták az első esetet, január legvégén hirdettek közegészségügyi vészhelyzetet, a járvány terjedését érdemben lassító korlátozó intézkedéseket azonban csak március közepén léptették életbe.” – írta a Magyar Nemzet.

Az amerikai lakosok fegyelmezettségének hiányát jól példázzák azok a képsorok, amelyek New Yorkban a USNS Comfort kórházhajó érkezésekor készültek. Bár március 16-tól New York államban is kilépési korlátozás van érvényben, ennek ellenére óriási tömeg jelent meg a manhattani kikötőkben lefotózni a hajó érkezését. A hajón egyébként nem a koronavírusos betegeket kezelik majd, hanem a nem fertőzött betegellátás egy részét delegálnák ide, hogy a városi kórházak terheit enyhítsék.

Befutott a USNS Comfort New Yorkba
Befutott a USNS Comfort New Yorkba (forrás: Usatoday)
Bámészkodó new yorkiak a kikötőben a kijárási korlátozás idején (forrás: Usatoday)
Bámészkodó new yorkiak a kikötőben a kijárási korlátozás idején (forrás: Usatoday)

Jelenleg Spanyolországban a legmagasabb a fertőzöttek aránya, itt az igazolt esetek száma meghaladta a 110 ezret, a haláleseteké pedig a 10 ezret. Ez azt jelenti, hogy 100 ezer lakosból 234-en fertőzöttek meg a COVID19 vírussal, pedig februárban még csak elszórt esetekről adtak hírt. Ehhez képest ugyanez az arányszám a második helyen álló Olaszországban 191, Németországban pedig 101.

100 ezer főre jutó megbetegedések száma a legfertőzöttebb országokban
100 ezer főre jutó megbetegedések száma a legfertőzöttebb országokban

Érdekes módon a járvány epicentrumaként szolgáló Kína az 5. helyre csúszott vissza az igazolt koronavírusos betegek számában: itt a regisztrált fertőzöttek esete 82 ezer volt, és 3 ezren haltak bele a betegségbe – legalábbis ezek a hivatalos adatok. Vagy a kínai egészségügy volt rendkívül hatékony egy 1,4 milliárdos népességű országban és sikeresen visszaszorították a betegséget, vagy az adatokat kozmetikázták.

Már egymillió embert fertőzött meg a koronavírus (forrás: Magyar Nemzet)
Már egymillió embert fertőzött meg a koronavírus (forrás: Magyar Nemzet)

A kínai egészségügyi bizottság március 12-én adott hírt arról, hogy a járványt az országban sikerült felszámolniuk” – írta a Magyar Nemzet. Az MTI tudósítása szerint nemzeti gyásznapot hirdetett szombatra a kínai kormányzat mindazok emlékére, akik az országban az új koronavírus járvány ellen küzdelem során, illetve a fertőzés következtében haltak meg.

A szombaton pekingi idő szerint délelőtt 10 órakor kezdődő megemlékezés idejére a nemzeti lobogókat félárbócra eresztik Kína-szerte. Az áldozatok előtt háromperces néma csönddel róják le kegyeletüket a kínaiak, megszólalnak a légvédelmi szirénák, a hajó-, vonat- és autókürtök” – írta az MTI.

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet 24-36 millió új, a járvány miatti munkanélküliről beszél a világban. A kijárási korlátozások és az egyéb óvintézkedések miatt Európa-szerte is sorra zártak be üzletek, boltok, szórakozóhelyek és vendéglátó-egységek. A kényszerű termelés- és forgalomelapadás miatt tömegével szűntek meg a munkahelyek, ami pedig továbbgyűrűzve még inkább a kereslet visszaeséséhez vezet. Az elmúlt hetekben egymillió ember veszítette el a munkáját az Európai Szakszervezetek Konföderációja szerint az unión belül. És ebbe nem számolták bele a szabadúszókat és a feketepiacon dolgozókat, a teljes szám a kétmilliót is elérheti. A szakszervezeti szövetség főtitkára, Luca Visentini szerint húsvétot követően akár a négyszeresére is emelkedhet ez a szám, ha valamit nem tesznek sürgősen ez ügyben. A szakszervezeti vezető szerint az uniónak pénzt kell összegyűjteni biztosítékok formájában ahhoz, hogy a tagállamokban létrejöhessen a munkahelyek mentéséért dolgozó mechanizmus. Vagyis közös adósságszolgálatra van szükség európai szinten.

A szakszervezetek szerint egy közös uniós alapot kell létrehozni az állások megtartása érdekében. Ehhez 200 és 400 milliárd euró közötti hitelgaranciára van szükség. Ha most nem lépnek, később sokkal többe kerül majd a válságkezelés” – írta az Euronews.

Az unió eddig azt jelentette be, hogy 37 milliárd eurónyi megmaradt forrást szabadon felhasználhatnak a tagállamok. A gazdasági biztos szerint ez csak az első lépés. A következő egy pénzügyi alap létrehozása lesz, melyből finanszírozni tudnak egy európai fellendülési tervet. Az eurózóna pénzügyminiszterei eddig nem tudtak megegyezni egy közös alapról.

 

 

 

 

Megosztás