ÉletMentő alkalmazás a mobilra

Már telefonos applikáción is riaszthatod a mentőket. Vészhelyzetben egyetlen gombnyomással felhívhatod az Országos Mentőszolgálatot, egyszerre elküldheted a pontos helyedet és az előre feltöltött egészségügyi adataidat.

A ÉletMentő applikáció gyorsabbá és hatékonyabbá teszi a segélyhívást. Egyik nagy előnye, hogy tárolja az előre feltöltött egészségügyi adatokat, melyek megjelennek a diszpécser monitorján és akár a mentőautóban található táblagépen is. Így a riasztással egyidejűleg olyan fontos tudnivalók is a mentőszolgálat rendelkezésére állnak – pl. a beteg kora, neme, gyógyszerérzékenységei, stb. – melyeket a diszpécser egyébként csak hosszas beszélgetés során tudna meg. Vészhelyzetben ezek a nyert percek döntő jelentőségűek lehetnek.

Az ÉletMentő app másik nagyon fontos előnye a szuperpontos helymeghatározás, melynek köszönhetően azt is látja a mentő, hogy melyik épületrészben van a bajbajutott. Ez különösen akkor fontos, ha az illető a segélyhívást követően eszméletét veszti, és emiatt nem tudnak vele kapcsolatba lépni.  

Az alkalmazás már több esetben életet mentett, erről számol be az Országos Mentőszolgálat a Facebook oldalán.

Nem tudta, hova kéri a segítséget, viszont a mentők igen!
Buli után, a hajnali fagyban sétált szállására Orosházán az a debreceni nő, aki egy 40 év körüli földön fekvő férfit talált az ismeretlen utcák egyikén. Az asszony megpróbálta szóra bírni a magatehetetlen férfit, ám ez nem sikerült. A nő ekkor vette elő a mobilját, hogy az ÉletMentő app-on kérje a mentők segítségét. Ugyan a pontos címet nem tudta, az applikáción keresztül érkező segélyhívás megmutatta a mentésirányítónak a pontos helyszínt, így azonnal riaszthatta is a legközelebbi mentőegységet. A nő mentősök kiérkezéséig sem tétlenkedett, az app-ban található ábrák alapján oldalára fektette a férfit, akit végül stabil állapotban szállíthattak kórházba.

Egy másik esetben már csak perceken múlt.
Felesége telefonjáról indított segélykérést az ÉletMentő app-on az a férfi, aki neje furcsa, elkent beszéde miatt kérte a mentők segítségét. A férfi egyetlen gombnyomással nem csupán a pontos helyszínt, de felesége ismert betegségeit és rendszeresen szedett gyógyszereit is elküldte a mentésirányítónak, így ezek rögzítése jóval kevesebb időt vett igénybe. Gyorsan kiérkező a mentősök stroke-ra gyanakodtak, ezért CT-vizsgálatra szállították, ahol be is igazolódott a gyanú, és azonnal életmentő beavatkozáson esett át az asszony.

Az ÉletMentő alkalmazás plusz funkcióként tartalmazza a hozzád legközelebbi gyógyszertár, kórház, defibrillátor helyét, valamint része egy elsősegélynyújtó kisokos is.

Ingyenesen elérhető iOS-en és Androidon, töltsd le te is! Figyelem! A kipróbáláshoz ne éles hívást, hanem a teszt üzemmódot (a kijelző bal felső sarkában) használd!

Használatához egy rövid videó is készült.

Megosztás