Elvették a kulturális dolgozók közalkalmazotti státuszát

Az új törvény értelmében november 1-től a kulturális dolgozókra a versenyszférában is használt munka törvénykönyve fog vonatkozni. Ez Nagyatádon 35 közalkalmazottat érint, míg országosan csaknem 20 ezret.

Ma szavazta meg a Fidesz-KDNP kétharmaddal azt a törvényjavaslatot, mely novembertől megszünteti a kulturális dolgozók közalkalmazotti jogállását. Ennek értelmében a munkáltató július 15-ig köteles ajánlatot tenni ezeknek a dolgozóknak. Az új szerződést október 31-ig kell megkötni, ha addig az alkalmazott az ajánlatra nem válaszol vagy nem sikerül megegyezni vele, foglalkoztatása automatikusan megszűnik.

Ahogyan korábban beszámoltunk róla, a törvényjavaslatot a húsvéti ünnep előtti héten küldték meg a szakszervezeti vezetőknek véleményezésre, akiknek erre mindössze néhány nap állt rendelkezésre. A szakszervezetek tiltakozása ellenére kedd este Semjén Zsolt benyújtotta a törvényjavaslatot.

Az elfogadott törvény érinti a kulturális szféra valamennyi dolgozóját: a levéltárak, múzeumok, művelődési házak, könyvtárak, egyes színházak alkalmazottait, akik foglalkoztatásának szabályozása november elsejétől a Munka Törvénykönyvének hatálya alá fog tartozni. Vagyis míg korábban csak alapos indokkal lehetett elbocsátani valakit ebből a szférából, a jövőben ez sokkal egyszerűbb lesz. Változnak a végkielégítések is, és öt év múlva már a jubileumi jutalmakat sem kell kifizetni. Ez országosan közel 20 ezer alkalmazottat, Nagyatádon pedig 35 embert érint közvetlenül.

Az a tény, hogy a törvényt ilyen rohamtempóban fogadták el, hatástanulmányok készíttetése nélkül, a véleményezésre kevés időt hagyva, arra enged következtetni, hogy a kormány nagy tisztogatásokra készül. Ugyanakkor a szféra dolgozóinak 6 százalékos béremelést ígérnek, amely január 1-ig visszamenőleg megilleti a közalkalmazotti státuszból kilépő dolgozókat. Az EMMI hangsúlyozta, hogy a státusz megszűnése után a dolgozók nem kereshetnek kevesebbet, mint eddig – írta az Index.

Megosztás