Európa egyik legrosszabbul kereső tanárai a magyarok

Egy kezdő óvónő vagy tanító bruttó 190 ezer forintot, egy tanár pedig egyetemi diplomával is csak bruttó 200 ezret kap idehaza. A nagyon rossz kezdő fizetést ráadásul alacsony bérnövekedés követi.

Lesújtó képet fest a magyar tanárok fizetéséről és megbecsüléséről az Európai Bizottság friss jelentése, amelyről a HVG számolt be. Ezt az európai áttekintést a pedagógusok pénteki világnapja alkalmából tette közzé a bizottság. 

A jelentés megállapítja: Magyarországon egy kezdő tanár éves bruttó fizetése 7639 euró (két és félmillió forint). Ez egy hónapra lebontva bruttó 200 ezer forint, ami egy fiatal számára Budapesten egy albérlet kifizetésére talán elég, de az étkezését már biztosan nem fedezi. 

Ezzel a lista aljára kerültünk, a legrosszabbul Bulgáriában és Albániában fizetik a tanárokat. A visegrádi országok közül csak a lengyeleknél rosszabb a helyzet, ott egy kezdő tanár évente bruttó 7065 eurót kap, míg Szlovákiában 8280 eurót, Csehországban pedig jelentősen több: 11 838. A nyugat-európai országok adatait már hasonlítani sem érdemes. A listavezető Liechtensteinben  évente bruttó 86 235 euró a kezdő pedagógusk juttatása: 11-szer több a magyarnál.

Ugyanilyen szembetűnő, hogy idehaza sokkal több időt kell eltölteni a pályán, hogy egy pedagógus a legmagasabb fizetési kategóriába kerüljön: 42 évet. A visegrádi országokban ehhez elég 32 év, az európai országokban pedig átlagosan mindössze 20 év. 

Az európai adatok ismeretében nem csoda, hogy nálunk egyre aggasztóbb a pedagógushiány, egyre több a nyugdíjkorhatárhoz közelítő tanár, a fiatalok pedig tömegesen menekülnek a pályáról – összegzi a HVG.

Megosztás