Felemészti az infláció a béremeléseket és a megtakarításokat

Reálértéken mintegy 2,7 százalékkal lettünk szegényebbek, ennyivel csökkentek a lakossági megtakarítások az idei első negyedévben. Ugyan a munkavállalók jó része kapott béremelést, ám az infláció ezt elvitte.

A lakossági megtakarítások fele olyan eszközökben hever (bankszámla, készpénz, lekötött betét), amelyeknek jellemzően esélyük sincs arra, hogy a jelenlegi inflációs környezetben megőrizzék a reálértéküket. Nem csoda tehát, hogy bár nominálisan 1,4%-kal több megtakarításunk volt március végén, mint három hónappal korábban, reálértéken mintegy 2,7%-kal „lettünk szegényebbek” egy negyedév alatt – elemezte az adatokat a Portfolio.

A lap megtakarítási piacot vizsgáló adatai alapján a választások előtti állami kifizetések sorozata is csupán arra volt elegendő, hogy nettó 1112 milliárd forintnyi „friss” megtakarítás keletkezzen, ami mindössze 159 milliárd forinttal több az egy évvel korábbinál.

Megszólaltak a szakszervezetek is, mondván, felemészti az infláció a béremeléseket. Úgy látják: azoknál a cégeknél, amelyeknél korábban csak 10 százalék alatti bérfejlesztés volt, idén mindenképpen szükség lesz korrekcióra, de a 10 százalék fölötti emelések esetében is – mondták a Pénzcentrumnak.

A munkavállalók nem az átlagos inflációs mértéket érzik, mert az alapvető élelmiszerek és az alapvető szolgáltatások ára jelentősen, akár 100-150 százalékkal is emelkedett – mondta a Liga Szakszervezetek elnöke. Mészáros Melinda egy központi felmérésre hivatkozva jelezte: a munkáltatók kétharmadánál 15 százalék körüli bérfejlesztésre lehet számítani, de a dolgozók egyharmada egyáltalán nem kapott fizetésemelést.

Ugyanakkor Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára arra hívta fel a figyelmet: az elmúlt időszakban olyan sokkhatások érték a vállalkozásokat, hogy nagyon óvatosan kell bánniuk a béremelésekkel, ugyanis az áram ára 80, a gáz ára pedig az ötszörösére emelkedett.

Depositphotos
Depositphotos

 

Megosztás