Gulyás: 3 év múlva 777 ezer forint lesz a pedagógusok átlagbére

Ezt a mai kormányinfón jelentette ki a miniszter. Hozzátette: a halmozottan hátrányos helyzetű térségekben tanítók bére még ennél is magasabb lesz az Európai Unió elvárása szerint.

A pedagógusbérek nem megfelelőek, ebben egyetértés volt az Európai Bizottság és Magyarország között. A kormány azon dolgozik, hogy a pedagógusok fizetése 2025-re elérje a diplomás átlagbér 80 százalékát – mondta Gulyás Gergely. Szerinte fontos a pedagógusok béremelése, és ha létrejön a megállapodás, akkor jövőre 20,8 százalékkal, 2024-ben 25 százalékkal, 2025-ben pedig a jelenlegi bázishoz mérten csaknem 30 százalékkal emelik majd a tanárbéreket. A miniszter szerint ez igen jelentős emelés, még hozzátette, hogy eddig pedagógusbér-emelés szinte csak az Orbán-kormányok ideje alatt volt.

Egy kérdésre válaszolva Gulyás kifejtette, hogy az előrejelzéseik szerint a diplomás átlagbér 2025-ben 975 ezer forint lehet, így a pedagógus-átlagbér elérheti a 777 763 forintot. A halmozottan hátrányos gyermekeket tanító pedagógusoknál nem a diplomás átlagbér 80%-a, hanem 95%-a az EU által elvárt minimum.

Lesz-e társadalmi vita az oktatási reformról? – kérdezték tőle, mire úgy reagált, előbb az EU-s pénzekről kell megegyezni, utána majd meghallgatják a tanárokat. A pedagógusok tankerületek általi fenyegetettségéről szólva kifejtette, hogy polgári engedetlenség nincsen. Az jogellenes. 

Az mindig valamilyen magasabb erkölcsi célért folytatott küzdelem és nem anyagi céloktól vezérelt

– jelentette ki.

A jogszabályokat a pedagógusoknak is be kell tartania. Ha valaki nem megy be dolgozni, akkor annak következményei vannak.

Az RTL Híradója azt kérdezte a minisztertől: miért gyengül jobban a régiós valutáknál a forint, ha mindenkire ugyanúgy hat az energiaválság? Gulyás szerint Magyarország energiakitettsége jelentős, a külkereskedelmi mérlegünk jelenleg negatív, egyébként pedig ha nem lennének a brüsszeli szankciók, erősödne a forint.

Arról is beszélt a kormányinfón, hogy az ország betárazott gázkészlete fél évre elég; külön-külön tárgyal a kormány a városokkal az energiaválságról; úgy látja, év végén megkapjuk az EU-s pénzeket; péntektől postázzák a nemzeti konzultációs kérdőíveket.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

 

Megosztás