Harmadnapra: lemondások, bezárások

Megszűnik a Magyar Nemzet és a Lánchíd Rádió – jelentették be ma. Az pedig már a választások éjszakáján kiderült: lemond a Jobbik elnöke, az MSZP elnöksége és az LMP társelnöke. Összeomlott az ellenzék.

Szerdán jelenik meg utoljára a Magyar Nemzet napilap, kedd éjfélkor elhallgat a Lánchíd Rádió. A HírTV tovább működhet, ám leépítések lesznek a tévécsatornánál. A Heti Válasz csak akkor marad meg, ha talál magának vevőt, aki tovább finanszírozza a hetilapot. Simicska Lajos visszavonul a médiából, írja az Index. 

Vona Gábor nemcsak az elnöki tisztéről, de időközben parlamenti mandátumáról is lemondott, vagyis visszavonul a politikától. Facebook-posztban jelentette be döntését és a párt hétfői elnökségi ülésének eredményét: „Lemondok az elnökségi tisztségről A mai napon – a tegnapi választási eredmények fényében – ígéretemhez hűen benyújtottam a lemondásomat, amelyet a Jobbik elnöksége elfogadott. A közeljövőben a Jobbik tisztújító kongresszust fog összehívni, hogy új elnököt válasszon, a tisztújításon nem méretem meg magam. Egyúttal jeleztem az elnökség felé, hogy listás parlamenti mandátumomat nem fogom átvenni.”

Mint ismert, benyújtotta lemondását az MSZP teljes elnöksége, valamint Hadházy Ákos, az LMP társelnöke is. A másik társelnök, Szél Bernadett tegnap este a Hír TV-ben arra a kérdésre, hogy egy újabb fideszes kétharmadnál van-e értelme beülni a parlamentbe ezt mondta: „Nem vagyok benne biztos, hogy a teljes bojkott azt eredményezi, amit elvárunk tőle. De azt elismerem, hogy ez egy legitim eszköz, amit ilyenkor meg kell fontolni.” Hozzá tette: egy ilyen sztrájknak csak akkor lenne értelme, ha minden ellenzéki bojkottálná a parlamentet. 

 

Megosztás