Hiába a béremelés, romlani fog a minimálbér vásárlóereje

A várható inflációemelkedés teljesen elnyomja majd az idei 4 százalékos minimálbér-emelés szintjét. Ez pedig azt jelenti, hogy hosszú idő után először romolhat a legkisebb bérek vásárlóereje.

Sehol sem nőnek olyan gyorsan az árak az Európai Unióban tavasszal, mint Magyarországon, és az szinte biztos, hogy 2021-ben nem emelkedik a minimálbér reálértéke” – írta a Portfólió. A következő hónapokban az infláció további emelkedése meghaladhatja a minimálbér és a garantált bérminimum idei, 4%-os emelését, melyet idén csak hosszas vita után, megkésve, februárban hagyott jóvá a kormány. Akkor még 3 százalékos inflációval kalkuláltak, ezért úgy tűnt, a vásárlóerő minimálisan emelkedni fog, ám nem ez következett be: áprilisban a korábbi év azonos időszakához képest 5,1 százalék volt a pénzromlás, és a romló tendencia folytatódik.

Ez pedig azt jelenti, hogy hosszú idő után ez lesz az első alkalom, hogy akár csökkenhet is a fizetéseknek a vásárlóereje. Több elemző is ezért a minimálbér további emelését javasolja a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának következő ülésén. A februári emelés során rögzítették is, hogy erre a gazdasági helyzet alakulásának függvényében sort kell keríteni. A miniszterelnök szerint ez már csak 2022-ben várható.

Megosztás