Holnap lesz utoljára ingyenes a parkolás az országban

Keddtől megszűnik a több mint egy éve tartó ingyenes parkolás. Ezzel országszerte több 100 millió forintos bevétel jut vissza az önkormányzatokhoz.

Még a csütörtöki Kormányinfón jelentette be Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy keddtől megszűnik az ingyenes parkolás az országban. Ezt a polgárok számára könnyítő rendelkezést még 2020 áprilisában rendelte el a kormány azzal az indokkal, hogy csökkentsék a tömegközlekedés okozta fertőzés kockázatát. Most a COVID fertőzés enyhülésével több járványügyi intézkedést is megszüntetnek.

A parkolási díjak eltörlése nagy kiesést jelentett az önkormányzatok bevételiben. Pontos számot nem tudunk, de például tavaly Kaposvár polgármestere, Szita Károly úgy nyilatkozott: „a város a parkolás díjmentessége és a gépjárműadó átengedett részének a védekezési alapba kerülése miatt 600 millió forinttól esik el, ezt a pénzt kénytelen más területeken megspórolni”.

Persze, Nagyatádot a parkolási díjak visszaállítása különösebben nem érinti, ahogyan annak idején a megszüntetése sem, viszont sokan járnak városunkból és a környékről Kanizsára és Kaposvárra, akiknek számolniuk kell a változtatással.

Megosztás