Így érvényesülhet egy kisvállalat a Google-on

A mobiltelefonos helyi keresések zöme egy üzletbéli vásárlással végződik. Hiszen ha valaki a közelben keres magának éttermet, fogorvost vagy épp cipészt, akkor szinte biztos, hogy vásárlási szándékkal teszi ezt. (X)

Nem csoda tehát, hogy a helyi keresőoptimalizálás az egyik leghatékonyabb és legészszerűbb taktika minden helyi jellegű vállalat számára.

A helyi keresőoptimalizálás (röviden helyi SEO) egyik legnagyobb előnye, hogy egy cégnek csak a többi helyi vállalattal kell megküzdenie az ügyfelek figyelméért, nem pedig országos szinten. Na persze, ez a stratégia csak akkor hatékony, ha az ember ismeri a legjobb bevált taktikákat. Az alábbiakban ezek közül olvashat néhányat!

1. Készítse el Google Cégem adatlapját

A Google Cégem egy ingyenes szolgáltatás a világ legnagyobb keresőmotorjától, és a helyi SEO elengedhetetlen eszköze. Bizonyára önnek is jelentek már meg konkrét cégek, vállalatok a Google Kereső jobb oldalán, ahol rögtön láthatta a nyitva tartásukat, az elérhetőségeiket, illetve egyéb hasznos információkat is. Ezek a Google Cégem adatlapok.

Bármikor regisztrálhatja helyi vállalatát a Google Cégemre, és létrehozhat egy ilyen adatlapot. Ne felejtse el kitölteni az olyan alapadatokat, mint a név, a cím és a telefonszám, illetve egyéb fontos információkat, mint például a nyitva tartás. Adatlapját képekkel, leírással és más elemekkel is bővítheti.

Ahhoz, hogy megjelenhessen a Google helyi találatai között, egy megfelelően kitöltött Google Cégem adatlapra lesz szüksége, így ez az eszköz valóban nélkülözhetetlen minden helyi cég számára. Amennyiben még nincs ilyen adatlapja, minél előbb regisztráljon egyet! Ha a Google korábban automatikusan készített önnek egy ilyen adatlapot, akkor igényelje meg annak szerkesztési jogát a Google Cégemen keresztül.

2. Szerezzen pozitív értékeléseket

Ahhoz, hogy Google Cégem adatlapja minél többször jelenhessen meg a legelső helyi találatok között, pozitív értékelésekre lesz szüksége. Engedélyezze a véleményezést Google Cégem adatlapján, hogy ügyfelei másokkal is megoszthassák tapasztalataikat ezen a nyilvános felületen.

Ne féljen közvetlenül megkérni az üzletébe, éttermébe vagy rendelőjébe betérőket, hogy írják meg véleményüket a Google-on keresztül! Küldjön nekik emaileket az után, hogy ellátogattak önhöz, vagy osszon ki nekik névjegykártyákat, amin egy QR-kód is szerepel (a véleményező felület linkjével).

Amennyiben más cégadatbázisokban is szerepel, ne feledje, hogy egyes ilyen platformok szabályzata tiltja a közvetlen véleménykérést az ügyfelektől. A Google Cégemen azonban nincs ilyen korlátozás.

3. Keressen helyi kulcsszavakat

Ahogyan a helyi keresőoptimalizáláshoz, úgy a helyi SEO-hoz is elengedhetetlen megfelelő kulcsszavakat keresni. Szerencsére a helyi kulcsszókutatás valamivel egyszerűbb is lehet, ha az ember ismeri a helyes technikát.

A legfontosabb „trükk” az, hogy általános, illetve konkrétabb (úgynevezett „long tail”) kulcsszavakat is össze kell válogatni a helyi listához. Álljon hozzá úgy, mintha a hagyományos SEO-hoz keresne kifejezéseket, annyi különbséggel, hogy figyeljen oda a helyi szavakra is. Ne feledkezzen meg továbbá a versenytársak helyi kulcsszavairól sem.

Attól függően, hogy vállalata mekkora területet igyekszik megcélozni, használhat szűkebb (például „fogorvos Egerben”) vagy tágabb („étterem Somogy-megyében”) helyi kifejezéseket. Ezeket a kulcsszavakat végül ugyan úgy használja fel helyi célzású tartalmaiban, mint azt a hagyományos keresőoptimalizáláshoz tenné.

4. Optimalizáljon mobilra

A mobilos keresések nagy része helyi jellegű, ami azt jelenti, hogy a legtöbb ember a hozzá közel eső helyekre keres rá okostelefonján. A mobil-első, reszponzív webdesign ma már nem „jó, ha van”, hanem konkrét elvárás a helyi keresőoptimalizáláshoz. Amennyiben nem készíti fel webhelyét a mobilhasználókra, óriási forgalomról marad le.

Ha mindeddig nem foglalkozott vele, minél előbb frissítse webhelyét reszponzív designra. Előfordulhat, hogy ehhez egy nagyobb átalakításra lesz szükség, de manapság csak a mobilbarát webhelyek versenyezhetnek a felhasználók kattintásaiért.

Nem elég azonban, ha egy webhely megfelelően jelenik meg és működik mobileszközökön – a sebesség is fontos szempont a helyi SEO-ban. A Google előnyben részesíti a gyorsabb webhelyeket, hiszen ezek jobb élményt nyújtanak a webhelyé (és a Google) felhasználói számára.

5. Szerezzen helyi visszahivatkozásokat

A helyi visszahivatkozások épp olyan fontosak a helyi SEO-hoz, mint az általános visszahivatkozások a hagyományos keresőoptimalizáláshoz. A Google többek között az alapján állítja sorba a helyi találatokat, hogy hány elismert, releváns témájú, közeli webhely linkel rájuk. A keresőmotor arra használja ezeket a linkeket, hogy eldöntse, melyek a megbízható, hiteles webhelyek egy adott területen belül.

Természetesen ezeket a linkeket nem olyan egyszerű megszerezni, főleg, ha elismert, tekintélyes webhelyek hivatkozásairól van szó. Először is nézzen utána a környező cégek kapcsolódó témájú webhelyein (természetesen nem a versenytársakra kell gondolni), és írja össze a lehetséges partnereket.

Ez után döntse el, hogy hogyan próbál majd linket szerezni tőlük. Ezeket a hivatkozásokat ki kell érdemelni, például egy hasznos tartalom elkészítésével, amit az adott webhely saját felületén publikálhat. Ebből a cikkből aztán hivatkozhat saját webhelyére.

(Szponzorált tartalom)

Fotó: Pexels.com
Fotó: Pexels.com

 

Megosztás