Két forinttal lesz olcsóbb a benzin, a gázolaj drágulna, ha tudna

Szerdától plafonnak ütközik a dízel ára, a piaci folyamatok 4 forinttal drágítanák, ha nem lennének befagyasztva az üzemanyagárak. A benzin ugyanakkor olcsóbb lesz holnaptól.

Már több mint két hónapja elrendelte a kormány az üzemanyagok kiskereskedelmi árainak 480 forinton történő rögzítését. Ugyannis mint ismeretes, október végén történelmi csúcson tetőzött a benzin és a gázolja ára, 519 és 509 forinton. A kormány intézkedése révén az elmúlt két hónapban élvezhettük az „olcsó”, mindössze átlagosan 475 forintos üzemanyagárakat. Az utóbbi héten azonban az árgörbék már alulról püfölik a 480 forintos plafont: holnaptól például a dízel négy forinttal drágult volna. A benzin egy kissé visszahúzódott, két forinttal olcsóbb lesz. A kormány három hónapra ígérte az árkorlátozást, vagyis még egy hónapig garantált az árkorlát. Az üzemanyagárak holnapi változása után az átlagos literenkénti benzinár 477, a gázolajár az árplafon, azaz 480 forint körül alakul.  A jelenlegi benzinár egyébként 28,2 százalékkal magasabb, a gázolajár pedig 22,4 százalékkal magasabb mint tavaly ugyanekkor.

Megosztás