Kongatják a vészharangot az orvosok

Decemberben telhetnek meg a kórházak, az orvosok és ápolók egyre terheltebbek, így elhalaszthatják a nem sürgős műtéteket. A kórházban ápolt covidos betegek száma exponenciálisan növekszik.

A miniszterelnök bejelentette, hogy december közepére akár 30-32 ezer covidos beteg is kórházakban fog feküdni, ebből hozzávetőlegesen 4500-an szorulhatnak intenzív ellátásra, ami viszont a magyar egészségügy felső kapacitását jelentené. Éppen ezért már most zajlik a döntés arról, hogy a halasztható műtéteket átütemezzék, és így további orvost és ápolót szabadítsanak fel a fertőzöttek kezelésére. Ezt egyébként az orvosi kamara már szeptemberben is kérte. Csakhogy a szakértők szerint a 4500 intenzív ellátásra szoruló betegből még így is csak 1200, legfeljebb kétezret tudnak majd ellátni. Ugyanis a legnagyobb hiány éppen az intenzíves szakápolókból van.

Lovas András, a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház Központi Aneszteziológiai és Intenzív Betegellátó Osztályának vezetője szerint a rendelkezésre álló egészségügyi személyzet legfeljebb kétezer, intenzív ellátásra szoruló beteget tud ellátni. Ám Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő álláspontja szerint „jelenleg Magyarországon 1100 intenzíves ágy van, ezt a kapacitást legfeljebb 1200-ra lehet kitolni, mert ennyihez lehet megfelelő személyzetet hozzárendelni” – írta a Hang. Összevetve azeket a számokat a jósolt 4500-as adattal látható, hogy nagy a baj. 

Mindeközben a kórházi kezelésre szoruló Covid-19-betegek száma exponenciálisan nő: két héttel ezelőtt 2200 fertőzöttet ápoltak kórházakban, ma csaknem 5500-at, vagyis több mint a dupláját. A lélegeztetőgépen lévők száma is hasonló tendenciát követ: két hete 200-an voltak, a mai adatok szerint 391-en. A halálesetek számában ma átléptük a százat, összesen 103-man hunytak el a betegségben, két hete ugyanez a szám 47 volt. Már biztosan kijelenthető: egy hónap múlva katasztrofális helyzet fog kialakulni a magyar egészségügyben. 

Már most telítődnek a járványkórházak, emiatt pedig a normál ellátásban folyamatosan csökken a személyzet az átvezénylések és az orvosok, ápolók megbetegedése miatt. A baj akkora, hogy hamarosan a kontakttá válás már nem lesz kizáró ok arra, hogy otthon maradjon az egészségügyi dolgozó, akár enyhe tünetekkel is be kell majd járniuk a kórházakba, különben nem lesz, aki ellássa a beteget – írta a Népszava. Az orvosi kamara titkára, Svéd Tamás szerint a fertőzésveszély olyan nagy, hogy luxusnak számít minden egyes nem feltétlenül szükséges orvos-beteg találkozás.

A cél az lenne, hogy a járványgörbe ellaposításával az intenzív osztályokra kerülő betegek száma ne haladja meg az onnan gyógyultan távozók számát. Jelen állapotban azonban ömlenek a betegek a kórházakba, a mostani ütem mellett heteken belül ugyanolyan állapotok alakulhatnak ki Magyarországon, mint amilyen Olaszországban volt tavasszal az orvosi kamara szerint.

Sajnos, már odáig fajult a helyzet, hogy hamarosan arról kell dönteniük az orvosoknak, hogy kit tesznek lélegeztetőgépre, és kit nem, azaz nyersen fogalmazva, kit hagynak meghalni. Ehhez a MOK Etikai kollégiuma már tavasszal összeállított egy etikai kódexet. Az útmutatás abban segít, hogy „széles körben elfogadott, etikai szempontok szerint megfogalmazott elvek mentén történhessen az ellátás, és születhessenek meg a szükséges döntések”. Az országban már három intenzív osztály telített, ezeken a helyeken már most alkalmazni kell az etikai útmutatót. 

Megosztás